Carrick a depresszióról

Michael Carrick elárulta, hogy a depresszió miatt azon gondolkodott, hogy abbahagyja a labdarúgást.


A Manchester United egykori középpályása az önéletrajzi könyvében arról ír, hogy a 2009-es, Barcelona elleni Bajnokok Ligája döntő elvesztése után komoly problémát jelentett számára az eredmény feldolgozása, és a Rómában lejátszott mérkőzés volt a közel egy évig tartó depresszióval való harcának a katalizátora.

 

Carrick csöndben szenvedett, még a családja sem tudott arról, hogy mekkora problémával küzd, aminek egyik tetőpontja az volt, hogy legszívesebben otthagyta volna az angol válogatottat a 2010-es, dél-afrikai világbajnokságon.

 

"Úgy éreztem, hogy elegem van a fociból" - mondta a United első csapatának edzője.

 

"Őrület, hogy pont én mondjak ilyet, de akkor őszintén így éreztem. Az egy hosszú év volt, sok kicsi sokra ment, sok minden rosszabbra fordult, aztán magamat hibáztattam, hogy nem érzem jól magamat, mert mindenem megvolt, amit valaha kívántam."

 

"Egy remek klub játékosa voltam, angol válogatott, két boldog gyerek apja, és a feleségemmel is remek kapcsolatom volt - ennél jobb nem is lehetett volna."

 

"Ennek ellenére nem élveztem a játékot az angol válogatottban, nem akartam velük elutazni, és a Unitednél sem voltam a legjobb formámban, pocsékul játszottam."

 

"A formahanyatlás viselt meg a legjobban. Három évig küzdöttem ezzel, az utolsó év volt a legnehezebb, aztán valami hirtelen megváltozott. Az új szezon elején sikerült elkapnom a fonalat és úgy éreztem, mintha kicseréltek volna, sőt, jobban éreztem magam, mint valaha."

 

"Fura és kemény volt az az év. Remélem, hogy ez ad egy kis bepillantást az embereknek abba, hogy van egy ilyen oldala is annak, ha a legmagasabb szinten játszol."

 

 

"Most már nyíltan tudok erről beszélni, szégyen nélkül. Nem tudom megmondani, hogy mi volt a konkrét oka, hogy ilyen szintre jutottam, sok minden közrejátszott, aminek a végén én, és a játékom itta meg a levét."

 

A nyári világbajnokság előtt Danny Rose, a Tottenham és az angol válogatott balhátvédje is nyíltan beszélt a saját mentális problémáiról, amit hosszútávú sérülések és egy családi tragédia váltott ki.

 

"Az, hogy Danny Rose nyilvánosan beszélt erről, nem befolyásolt abban, hogy előhozzam ezt a témát a könyvemben, de jó látni, hogy úgy érzi, őszintén, és nyíltan beszélhet a problémáiról" - mondta Carrick.

 

"Számomra kényelmesebb volt mindent leírni, és csak utána beszélni erről. Én így kezeltem ezt a helyzetet."

 

"A könyv inkább arról szól, hogy én hogyan éltem meg ezeket az éveket, nem pedig arról, hogyan tűnhetett kívülről, mit nyertünk, melyik meccseken játszottunk jól, és melyiken nem."

 

"Ez egy komoly része volt a játékos karrieremnek. Nem volt kérdés, hogy írjak-e róla vagy sem, be merem-e nyilvánosan vállalni vagy sem."

 

"Nem okoz problémát erről beszélnem. Talán jobban is kezelhettem volna a helyzetet, talán beszélnem kellett volna erről valakivel, akkor talán nem lett volna olyan hosszú, és olyan rossz az az időszak."

 

"Sok mindenre vissza lehet nézni, azt gondolva, hogy másként kellet volna csinálni, de nincs értelme a múlton rágódni."
 


skysports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!