Játékosértékelés: Manchester United 2-1 Everton
Lássuk az Everton elleni hazai bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...
David de Gea: Egyre inkább visszanyeri tavalyi formáját, erre pedig ez a mérkőzés is jó példa volt. Amikor már verve volt, akkor megúszta bekapott gól nélkül, büntetőből pedig nyilván nehezebb nem gólt kapni. 7
Ashley Young: Feltüzelve, bizonyítási vágytól hajtva játszotta végig a mérkőzést. Jól áll neki a kapitányi szerep! 7
Chris Smalling: Nyilván a büntetőt megelőző szituációt Pogba butasága előzte meg, de egy ilyen rossz becsúszásra kevés magyarázat van. Addig jól állta a sarat, de ez a hibája nagyon sokba kerülhetett volna a csapatnak. 5
Victor Lindelöf: Folytatta a Juventus ellen látott produkcióját. Egyre jobban felveszi a ritmust és nagyon fontos pillanatokban tudott jó védekezést bemutatni. 7

Luke Shaw: Nem ezen a héten hozza azt a teljesítményt, amiért szerződést hosszabbítottak vele. Keddi produkciójához képest jobb volt, de hiányzott a támadások segítése a játékából, és hibákból is több volt, mint amit megszoktunk tőle. 6
Nemanja Matic: Mi már régóta nem értjük, hogy miért nem lehet őt a kispadra ültetni. Megint sokszor csak lekövette az eseményeket, nem tudta irányítani az eseményeket. Ez az érinthetetlenség nagyon sokba kerül a csapatnak. 5
Paul Pogba: Megint elérte, hogy róla szóljon minden. Megcsillantott kvalitásaiból valamit, de kihagyta a büntetőt, ami után mégis gólt szerzett. Remek gólpasszt adott Martialnak, majd a butaságából alakult ki a büntető. 6

Fred: Nagyon jegelve volt az utóbbi időben, pedig pozitív teljesítménnyel rukkolt elő ezúttal is. Előrejátékban felüdülés volt nézni az érintéseit. 7
Juan Mata: Néha olyan érzésünk volt, hogy nincs meg a kellő sebessége, de szinte minden támadásban benne volt. Volt egy nagy helyzete még 0-0-nál. 6
Marcus Rashford: Hatalmas ziccert hibázott egy-az-egyben Jordan Pickforddal szemben, ezen kívül pedig eléggé szürke volt. Nagyon kellene már neki egy gól. 5
Anthony Martial: Megint sikeresen szomorította az Evertont. Már-már a védjegyévé válhat ez a gólja, viszont az utolsó percekben hibázott zicceréért nagy kár. Nagyon jó látni, hogy ismét van önbizalma, és a sebességével felpörgeti az amúgy lassú támadásépítéseket. 8

Cserék:
Romelu Lukaku (Rashford helyére a 65. percben): Mi lesz veled BigRom?! Ez kapufa volt... 4
Ander Herrera (Mata helyére a 85. percben): Rövid időt töltött a pályán, kevés látványos dolgot csinált, de sok apró megmozdulással segítette a védekezést.
Jesse Lingard (Fred helyére a 94. percben): Kicsit megmozgatta magát sérüléséből való visszatérése után.
A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Anthony Martial
A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló