Fellaini: Nem vagyunk túl messze a City-től
Marouane Fellaini szerint a Manchester United annak ellenére sincs messze a Manchester City minőségétől, hogy 12 ponttal le van maradva városi riválisától.
Még a válogatott szünetet megelőzően a City 3-1-re legyőzte a Vörös Ördögöket a legutóbbi bajnoki fordulóban, ami azt eredményezi, hogy a United jelenleg a 8. helyen áll, hét pontra lemaradva a top 4-től.
Ám a rekordbajnok középpályása, Marouane Fellaini a Sky Sports-nak elmondta, szerinte Jose Mourinho csapata nincs olyan messze a Premier League éllovasától, mint azt a pontkülönbség sugallja, és már azt várja hogy márciusban, az Old Traffordon revansot vegyen a csapat a Kékeken az Etihadban elszenvedett vereségért.
Amikor arról kérdezték, hogy az eredmény jól megmutatja-e a két csapat közötti jelentős különbséget, a belga ezt felelte: "Nem hiszem. Emlékszem, amikor Angliába érkeztem, top 4-ről beszéltünk, most pedig már top 6-ról, szóval minden év egyre nehezebb."
"A következő szezonban látni fogjuk, hogy változnak a dolgok, és 2-3 éves viszonylatot nézve, úgy hiszem, minden év sokkal nehezebb, magasabb intenzitással játszanak a csapatok, ezért is vonzó a Premier League."

"A Manchester City erős, de úgy vélem, ki fognak kapni. Oké, ők nagyon jók és jó játékosaik vannak, de meg lehet őket verni. Mi kikaptunk, de a második meccsünk az Old Traffordon lesz, meglátjuk, ott mi lesz."
A City rekordnak számító 100 pontot ért el az előző szezonban és úgy tűnik, ebben a szezonban is közel lehet ehhez a számhoz. Fellaini elismerte, rengeteg ok van, amiért csodálni lehet Pep Guardiola gárdáját.
"Nagyon magabiztosak, mindegyikük az, jó focit játszanak, támadó focit játszanak és nagyon dinamikusak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló