Mourinho: Alexis nem megy sehova

Jose Mourinho úgy véli, Alexis Sanchez nem akar távozni januárban a Manchester United csapatától.


A chilei játékos januárban érkezett az Old Traffordra az Arsenal csapatától, ám azóta sem találta meg legjobb formáját. Ebben a szezonban az eddig lejátszott 12 bajnoki közül csupán ötön volt kezdő, egy gólt szerzett és a manchesteri derbin sem szerepelt a kezdőcsapatban.

 

Mourinho elismerte, hogy Sanchez alulteljesít, de úgy érzi, játékosában megvan a vágy, hogy fordítson manchesteri teljesítménygörbéjén.

 

Amikor arról kérdezték, hogy számít-e Sanchez távozásra, Mourinho így felelt: "Nem hiszem, hisz soha nem mondta nekem, hogy menni akar. Soha nem mondta, hogy nem örülne a maradásnak."

 

"Úgy játszik, ahogyan a csapat. Fejlődik, ahogyan a csapat is javul, amikor játszik, saját személyiségét adja nekünk. Az a vágya, hogy pályán legyen, segítse a csapatot, próbál alkalmazkodni ahhoz, ahogyan játszunk, és fordítva igaz ez."

 

"Jobban tud játszani? Mindannyian jobban tudunk játszani. Én is jobban tudok teljesíteni, ő is jobban tud teljesíteni, minden játékos jobban tud teljesíteni."

 

Egyik olyan játékos, aki Mourinho szerint jobban tud teljesíteni, az Eric Bailly lehet, aki jelenleg nincs tűzközelben a menedzsernél.

 

Bailly kezdő volt a United első két bajnokiján -  a Leicester és a Brighton ellen - ám a Sirályok elleni, 3-2-re elveszített találkozón büntetőt hozott össze, majd azt követően kikerült a kezdőből.

 

Azóta csak egy alkalommal játszott a mérkőzés elejétől a PL-ben, még október elején a Newcastle ellen szerepelt, amikor 19 perc után le kellett hoznia őt, mikor már kétgólos hátrányban voltak a Vörös Ördögök.

 

 

Mourinho a Lindelöf-Smalling párost preferálja a védelem közepén annak ellenére is, hogy a csapat 12 bajnokin 21 gólt kapott, és csupán négy klub van, melynek több gólt lőttek az ellenfelek.

 

"Szerintem Smalling és Lindelöf sokkal jobban játszik, mint a szezon elején. Úgy döntöttem, lehetőséget adok Victornak a fejlődésre. Egy evolúcióra, mely hibákkal van tarkítva, valóban, de még fiatal, különösen a Premier League-ben. Úgy döntöttünk, megadjuk neki ezt a folytonosságot, ami szerintem egyértelműen jót tett neki."

 

"Bailly egy fizikális játékos, nagyon gyors, de nem olyan magas. Úgy gondoltuk, Chris Smalling némi egyensúlyt adhat a kvalitások terén, hiszen ő magas, nagyon jó a levegőben, dominál a fejeseknél."

 

"Victor az építkezésben jobb, mint Smalling. Megtaláltuk az egyensúlyt. Ismétlem, nem tökéletesek, de senki sem az. Ez a páros elég jól teljesít."

 

Mourinho eldöntötte, a mai mérkőzésen nem játszik Bailly, ám utalt rá, hogy a Young Boys ellen pályára léphet.

 

"Van egy Philünk, Rojónk és Eric-ünk, akiket próbálok motiválni" - folytatta. "Nem választhatom ki mindig ugyanazokat, így lehet mindegyiküket motiválni."

 

"Megpróbálok megint a mérkőzésektől és a helyzettől függeni. Marcos sokat volt sérült, szóval kicsit le van maradva. Amikor eldöntöttük, hogy rotálni fogunk, amikor meg kell tennünk, akkor meg fogjuk tenni és ott lesznek ők nekünk."

 

"Elmondhatom, mert már tudják ők, Eric a Palace ellen nem fog játszani és a padon sem lesz. De ne legyen meglepetés, ha kedden játszani fog."
 

 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!