Beharangozó: Manchester United - Young Boys
A hétvégi, csalódást keltő döntetlen után a Vörös Ördögök a Bajnokok Ligájában lépnek pályára kedden.
Köszönhetően annak, hogy a legutóbbi fordulóban a United nyerni tudott a Juventus otthonában, a Vörös Ördögöknek nagyon jó esélyük lett a továbbjutásra és ha a Valencia nem győz a Juve ellen, míg a United nyeri ezt a meccsét, úgy Jose Mourinho csapata továbbjut a csoportból.
Victor Lindelöf megsérült a hétvégén, így nem lép pályára, helyette Eric Bailly lehet a kezdőcsapat tagja. A portugál menedzser közel teljes keretre számíthat, ám érdekes lesz látni, mennyire forgatja fel csapatát a Palace elleni kezdőhöz képest, miután kritizálta játékosai hozzáállását.
Akik hiányozhatnak:
United: Lindelöf(comb), Dalot(láb)
Young Boys: Wüthrich, Lotomba, Hoarau
Érdekességek:
A United nem nyert legutóbbi három hazai BL-meccsén. Soha nem fordult elő, hogy 4 egymást követő mérkőzésen nem tudott volna győzni az Old Traffordon.
A Vörös Ördögök nem igazán szeretik a BL csoportkör ötödik fordulóját, hiszen 8 alkalommal vesztettek el meccset ebben a körben, többet, mint bármelyik másik fordulóban.
A Young Boys még nem tudott nyerni Angliában. 3 meccséből kettőt elbukott, egyszer döntetlent ért el.
53 lövése volt az idei BL-ben a svájci csapatnak, ebből 2 gólt tudott szerezni, ez 4%-os hatékonyság, a legrosszabb a csapatok között.
Romelu Lukaku 3 mérkőzést játszott a Young Boys ellen és öt gólt lőtt. Mindet a 2014/15-ös szezonban az Everton színeiben Európa-liga összecsapásokon.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 1 mérkőzés, 1 United siker, 3-0-s gólarány
A két csapat eddig mérkőzései az idei Bajnokok Ligájában:
Young Boys-United 0-3
United-Valencia 0-0
United-Juventus 0-1
Juventus-United 1-2
Young Boys-United 0-3
Juventus-Young Boys 3-0
Young Boys-Valencia 1-1
Valencia-Young Boys 3-1
A két csapat formája legutóbbi 5 találkozójuk alapján:
United: GY GY GY V D
Young Boys: GY GY V GY GY
A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:
United: Martial 7 gól(1 BL), Pogba 5 gól(2 BL), Lukaku 4 gól(0 BL), Mata 3 gól(1 BL)
Young Boys: Hoarau 14 gól(1 BL), Nsame 8 gól(0 BL), Sulejmani 7 gól(0 BL)
Bajnokok Ligája, H-csoport
Manchester United - Young Boys
Old Trafford, 2018.11.27. 21:00
Játékvezető: Felix Brych (GER)
Lehetséges kezdőcsapatok:
United: De Gea - Young, Bailly, Smalling, Shaw - Fred, Herrera, Pogba - Rashford, Sanchez, Martial
Young Boys: Ballmoos - Mbabu, Lauper, Bergen, Benito - Sulejmani, Sow, Bertone, Fassnacht - Ngamaleu, Assalé
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0
A találkozót a FanaticsTV-n ÉLŐben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |