Játékosértékelés: Manchester United 2-2 Arsenal

Lássuk az Arsenal elleni hazai bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Tőle szokatlanul nagy baki okozta a vendégek első gólját, amit aztán két nagy védéssel próbált feledtetni Aubameyanggal szemben. 6

 

 

Diogo Dalot: Védekezésben még rengeteg tanulnivalója van, főleg a helyezkedést illetően. Támadásban jól tudta segíteni a csapatát. Még sok tapasztalatra van szüksége. 6

 

Chris Smalling: Megbízható, különösebb extrák nélküli produkció egy mérkőzéses kihagyása után. 6

 

Eric Bailly: Emberemlékezet óta nem volt a kezdőcsapat tagja. Ennek alátámasztására és cáfolására is számtalan példát láthattunk tőle, viszont ami mellette szól, az a hihetetlen akarás, a gyorsaság és a tűz. 7

 

Marcos Rojo: Már el is felejtettük, hogy a csapatnál van. Sok távoli próbálkozása volt és Lingard egyenlítőgóljában is benne volt, de előtte a bénázásával sikeresen összehozott az Arsenalnak egy gólt. 5

 

Matteo Darmian: Jól zárta a területeket, védekezésben nagyon lehetett rá számítani. Azt régóta tudjuk, hogy a támadásépítés nem az erőssége, úgyhogy nem is voltak ezzel kapcsolatban túlzott elvárásaink vele szemben. 6

 

Nemanja Matic: Mélyen visszahúzódott, ami érthető volt az Arsenal ellen a támadásaik területének szűkítése érdekében. Egy fokkal jobb volt, mint az utóbbi időben. 6

 

Ander Herrera: Hihetetlen agresszivitással, keménységgel és akarással játszott. Már hetek óta kiemelkedik a csapatból, amit most egy gólpasszal is tetézett Martial felé. 7

 

 

Jesse Lingard: Sokat dolgozott a letámadásoknál, támadásépítésnél pedig gyors és általában jó döntéseket hozott. Nagyon kellett már neki az a gól, ami a csapat szempontjából sem érkezett rosszkor. 7

 

Marcus Rashford: Sok futás, nagy akarás, rengeteg próbálkozás, de folyamatosan emberhátrányos szituációba keveredett az Arsenal védőkkel szemben. Addig veszélyesebb tudott lenni a csapat, amíg nem kellett kihúzódni a balszélre. 6

 

Anthony Martial: Közelről, de nagyon fontos gólt szerzett a francia, tovább növelve előnyét a házi gólkirályi címért folyó versenyben. Sajnos sérülés miatt idő előtt le kellett cserélni. 7

 

 

 

Cserék:

 

Romelu Lukaku (Martial helyére a 63. percben): Alig volt észrevehető a tevékenysége. 5

 

Marouane Fellaini (Rojo helyére a 72. percben): Amiért felküldték abban nem tudott segíteni. 5

 

Paul Pogba (Lingard helyére a 75. percben): Semmi hatása nem volt a csapatra, csak kocogott fel-alá. 5

 

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Anthony Martial

 

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások