Young hosszabbítana
Ashley Young szeretne szerződést hosszabbítani a Manchester Uniteddel és elmondása szerint további trófeákkal bővítené a klub gyűjteményét az Old Traffordon.
A 2011-ben az Aston Villától érkezett 33 éves játékos az utóbbi években a védelem szélein találta meg új pozícióját, és egyike José Mourinho kihagyhatatlan embereinek.
Young esetében, aki a nyári világbajnokság elődöntőjéig segítette az angol válogatottat, előző szezonbeli teljesítménye elismeréseként márciusban a klub érvényesítette a szerződésében szereplő záradékot és egy évvel meghosszabbította manchesteri tartózkodását.
Ennek értelmében viszont már csak jövő év júniusáig köti érvényes megállapodás a Vörös Ördögökhöz, de ő szeretne a továbbiakban is az Old Traffordon szerepelni.
"Ez a klubon múlik" - kezdte a jövő júliusban 34. életévébe lépő játékos.
"Én ugyanolyan jó erőben érzem magamat, mint amilyenben 21 évesen voltam. Amíg a lábaim bírják, hogy fel-alá befutom a pályát, addig szeretnék itt maradni."
Young pontosan tudja, mi kell ahhoz, hogy a Unitedben jól teljesítsen, a klub színeiben ugyanis már elhódította a Premier League, az FA-kupa, a Ligakupa és az Európa-liga megnyeréséért járó trófeákat is.
"Ha egy olyan klubhoz igazolsz, mint a Manchester United, és esetleg nem vagy tisztában a történelmével, ahogy belépsz az ajtón, egy héten belül már mindent tudni fogsz róla" - tette hozzá.
"Áthat a klub szellemisége és megérzed, hogy milyen méretű. Számomra ez a világ legnagyobb klubja, mindig is az volt és az is marad."
"Ismerem a történelmét, ahogyan az összes többi csapattársam is tisztában van vele. Minden a trófeákról és az elismerésekről szól. Erről szól ez a klub."
"Ha bemegyünk a klubmúzeumba, láthatjuk, hogy mennyi mindent nyert ez a csapat, ennek pedig a részese akarok maradni."
"Eddig is az voltam, és nagyon sok sikeres évet tölthettem el itt."
"33 éves vagyok, hamarosan betöltöm a 34. életévemet, de ez nem változott bennem. Továbbra is trófeákat akarok és nyerni, ahogyan minden egyes kerettag. Mindenki győzni akar."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |