Solskjaer reakciója a Newcastle legyőzésére

Ole Gunnar Solskjaer a Manchester United "türelmét és kemény munkáját" éltette, miután Romelu Lukaku és Marcus Rashford második félidőben szerzett góljaival 2-0-s idegenbeli győzelmet arattak a Newcastle felett.


Hatékony teljesítmény

"Nagyon professzionális produkciót nyújtottunk. Kemények tudtunk maradni úgyis, hogy idegenben, ilyen szurkolótábor előtt kellett játszanunk, és szerintem a fiúk kiválóan megbirkóztak a feladatukkal - különösen a második félidőben. Az első játékrészben negyedóráig sikerült beszorítanunk őket, de aztán néhány hibát elkövettünk, a szurkolóik pedig azonnal felbátorították őket. Ilyenkor mindig nehezebb a vendégcsapat dolga. Nem tudtuk azokat a magasságokat elérni játékban, amelyre képesek vagyunk, de így is úgy éreztem, hogy irányításunk alatt tartjuk az eseményeket és az ellenfelünket."

 

Régen várt kapott gól nélküli mérkőzés

"Ha a pontrúgásokat nem számítanánk, akkor minden eddigi általam irányított mérkőzést kapott gól nélkül hoztunk le! Ha egy csapat megtudja óvni a kapuját a bekapott góltól, akkor nagyobb eséllyel pályázik a győzelemre, nekünk pedig minőségi támadóink vannak a gólszerzéshez. Nagyszerű, hogy végre sikerült lehoznunk egy meccset így, ez bónusz."

 

A támadók dicsérete

"Úgy éreztem, hogy eljött a megfelelő idő Romelu és Alexis becserélésére. Marcus remek szabadrúgást lőtt. Rom csatárként elvégezte a feladatát azzal, hogy azonnal lecsapott a kipattanóra. Ha erre valaki képes, akkor szezononként 5-6 gólt is szerezhet így. Ha kapusként azt látod, hogy az óriás Rom közelít feléd, akkor szerintem félteni fogod a kezedet!"

 

 

Nagyszerű opciók a támadószekcióban

"Akár ketten [Rashford és Lukaku] is játszhatnak egyszerre, ez nem jelent problémát. Az egyikük kihúzódhat a jobb szélre, de akár mindketten lehetnek középen is. Ez variációs lehetőséget biztosít számomra."

 

Taktikai hozzáállás

"A csapattal történt megbeszélés során arról beszéltem, hogy miként kezeljük a mérkőzés eseményeit, különös tekintettel a közönség csendben tartására. Az első 10-12 percben ezt nagyszerűen megtudtuk tenni és beszorítottuk az ellenfelünket, de aztán egy-két hibánk hatására felbátorodott a hazai publikum. Azonnal nyomás alá helyeztek minket, Atsu pedig számtalanszor eltudott futni a baloldalon. Phil [Jones] nagyszerű blokkot és szerelést mutatott be, de elismétlem, ezek olyan események, amilyet az ember nem szeretne megélni ilyen közönség előtt egy ilyen klub ellen játszva. De úgy éreztem, hogy a fiúk újra jól feltudták venni a meccs ritmusát, a szurkolóink pedig fantasztikusan támogattak ebben minket."

 

A keret erőssége

"Igen, ez megvan. Ez egy csapatjáték, kollektív műfaj és tudjuk, hogy mindenki kifogja venni a részét. Minden egyes játékosnak lesz lehetősége beleszólni abba, hogy miként folytassuk a felfelé való kapaszkodásunkat a tabellán, érjünk el jó eredményeket és rukkoljunk elő olyan teljesítményekkel, amilyenekre szükségünk van. Ma szerintem jól teljesítettek azok, akik kezdőként léptek pályára. Jól álltuk a sarat, a különbséget pedig a támadóink jelentették. Az ilyen mérkőzéseken, amikor ilyen helyen kell pályára lépni és ráadásul még fáradt is vagy, akkor jön ki igazán egy csapat karaktere. Megmutatkozik a játékosok személyisége és a győzni akarása. Természetesen mindenki nyerni akar, de amikor ezeket a srácokat látod, akkor egyértelmű, hogy nekik kell nyerniük."

 

A top 4 távolságának csökkentése

"Ez egy hosszú szezon. Amíg csak mindig egy mérkőzésre koncentrálsz és sikerül összeszedni a pontokat, addig soha nem tudhatod, hogy hol végzel a legvégén!"

 

 

Rekordbeállítás

"Benne lesz a történelemkönyvekben [hogy ugyanúgy megnyerte edzőként első négy meccsét, mint Sir Matt Busby], de erre egyáltalán nem gondolok. Én csak a következő mérkőzésre koncentrálok. Ha sikerült a legutóbbi négy meccsünket megnyerni, akkor képesek lehetünk a következő négyről is győztesen távozni. Ennél a klubnál ez jelenti a kihívást és ez az, amihez hozzászoktak az emberek. Meg kell felelni ezeknek a kihívásoknak, és már nem azzal kell foglalkoznunk, hogy négyszer nyertünk, hanem hogy a következő négynél is győzzünk."

 

Figyelni kell az erőnléti állapotra

"Szombaton kora délután, [helyi idő szerint] fél 1-kor már az FA-kupában lesz jelenésünk. De aztán elutazunk Dubaiba, hogy egy kicsit dolgozzunk a csapat erőnlétén. Természetesen most jó időszakot élünk, de szükség van erre a munkára ahhoz, hogy március végén-áprilisban is meglegyen az a szükséges állapotunk, amivel most rendelkezünk."

 

Érezni a szeretetet

"A klubnál töltött első másodpercem óta érzem [a szurkolók támogatását]. Hat perc után gólt szereztem, azóta pedig kiabálják a nevemet. Ez olyan dolog, amelyet az ember soha nem felejt el és egyben nagyon megtisztelő is. Fantasztikus érzés ott állni az oldalvonal mellett és most is hallani ezeket a dalokat. Fontos, hogy ezeket a győzelmeket a megfelelő módon megünnepelje az ember. Élvezned kell az odáig vezető utat is, nem csak a végterméket. Minden egyes alkalommal, amikor megnyersz egy mérkőzést, jogod van ünnepelni és megveregetni a saját válladat. De holnap reggel már úgy kell kikelned az ágyból, hogy már készen állsz a következő mérkőzésre. Voltam már itt 5-0-s vereségnél is (1996-ban), de szerencsére ma a szurkolóink boldogan távozhattak. Ez pedig fantasztikus."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások