Herrera: Nem félünk senkitől

A Manchester United középpályása, Ander Herrera elárulta, a csapat egyik legfőbb prioritása ebben a szezonban, hogy megnyerjék az FA-kupát.


A Vörös Ördögök tavaly egészen a Wembley-ben rendezett fináléig meneteltek a világ legrégebbi kupasorozatában, ahol Eden Hazard első félidőben értékesített tizenegyese értelmében 1-0-s vereséget szenvedtek. Ezúttal Herrera szeretne egyel jobb teljesítményt nyújtani csapatával, és ezzel ismét holtversenyben a sorozat legeredményesebb klubja lenni 13 elsőséggel.

 

A negyedik fordulóban éppen a trófeát legtöbb alkalommal magasba emelő klub, az Arsenal áll a csapat útjában, akik ellen majd az Emirates Stadiumban kell helytállnia a Solskjaer-legénységnek.

 

A manchesteriek a Reading 2-0-s legyőzésével jutottak el idáig, és bár mostanság sokan hozzák fel, hogy a kupasorozat sokat vesztett vonzerejéből, Herrera kijelentette, hogy a United öltözőjében ennek egyáltalán nem érzékeli jelét.

 

"Természetesen mindenki számára a Premier League a legfontosabb" - kezdte a 29 éves középpályás a MUTV-nek.

 

"De mindig nagyszerű dolog trófeát nyerni, és szerintem a Manchester United mindig trófeákért és címekért kell harcban álljon."

 

"Nem fogjuk eldobni magunktól ezt a sorozatot - esélytelen. Rengeteg elvárás nehezedik ránk, már kiestünk a Ligakupából, szóval a Premier League-et leszámítva az FA-kupa az egyetlen sorozat Angliában, amelyben érintettek vagyunk, úgyhogy mindent bele fogunk adni."

 

"Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a bajnokság élvez prioritást számunkra, de a Manchester Unitednél minden a kupákról és a címekről szól, úgyhogy meg akarunk fogni minden lehetőséget."

 

A baszk játékos legjobb vörös mezben átélt élményei többsége az FA-kupához kötődik. A korábban már a spanyol válogatottban is számításban vett sokoldalú futballista a sorozatban játszott első mérkőzésén, egy Yeowil Town ellen 2-0-ra megnyert mérkőzésen rögtön eredményes tudott lenni, majd egy évvel később gólpasszt adott Anthony Martial győztesgóljához az elődöntőben, míg tavaly ugyanebben a szakaszban a Tottenham Hotspur ellen maga döntötte el a továbbjutás sorsát a döntőbe.

 

 

"Tényleg nagyon szeretem ezt a kupasorozatot" - tette hozzá.

 

"Nagyon tetszik az, ahogyan az angol futballban szervezik ezt a sorozatot. Nagyon izgalmas, a szurkolók és mindenki számára végtelenül érzelmekkel teli. Spanyolországban az összecsapások két felvonásosak, mert hazai és idegenbeli környezetben is kell játszanod, de Angliában egy mérkőzés van, döntetlen esetében pedig újrajátszás következik, amely csak tovább növeli az izgalmi és érzelmi értékét ennek a kupának."

 

"Remek emlékeket őrzök. Nyertem és veszítettem is már fináléban. Számos stadionban pályára léphettem, az alsóbb osztályú csapatok otthonaitól kezdve a legnagyobbakig, úgyhogy nagyon imádom ezt a sorozatot. Szerintem a mérkőzések hangulata mindig nagyon, de nagyon jó."

 

Ander a Manchester United színeiben már szerepelt az Arsenal ellen az FA-kupában, 2015-ben azonban csalódást keltő 2-1-es vereséget szenvedtek az Old Trafford rendezett negyeddöntőben.

 

A két klub azonban négy évvel később alaposan átformálódott állapotban találkozik újra, Herrera pedig az összecsapás végkimenetelét tekintve is másra számít.

 

"A sorozat két legsikeresebb klubjának találkozója lesz ez, úgyhogy nagy izgalmakra van kilátás."

 

"Ez egy új kihívás lesz számunkra. Nagyon jó lendületben vagyunk, remek sorozatot tudhatunk magunk mögött, de az Arsenal más fajta erőfelmérő lesz majd nekünk. Egy Chelsea elleni győzelmet követően fogadnak minket, így tele lesznek önbizalommal, de szerintem mi is jó pillanatunkban találkozunk velük."

 

"Nem félünk senkitől. Szerintem rendelkezünk azokkal a képességekkel a keretünkön belül, hogy bármely csapatot legyőzzük aki elénk kerül, ezért félelem nélkül fogunk pályára lépni most is. Mindenki le akarja győzni a Manchester Unitedet, de ez olyan dolog, amelyhez már hozzászoktunk."

 

 

A 2015-ös FA-kupabeli randevú idején Alexis Sanchez még az Ágyúsokat erősítette. Ezen a héten volt egy éve, hogy a támadó a Unitedhez tette át székhelyét Londonból, Herrera pedig hiszi, hogy még jóval többet is láthatunk a chileitől, mint eddig.

 

"Ő [Alexis] lenyűgözően teljesített náluk. Minden egyes ott töltött szezonban ő volt a csapat legjobbja, úgyhogy az Ágyúsok szurkolói szerintem megfelelő módon fogadják majd, mert ő fantasztikus volt az ott töltött ideje alatt."

 

"Mindent kiadott magából, most pedig már a mi sikereinkért dolgozik. Mi is szeretnénk kiélvezni a vele járó előnyöket. A személyisége igazán különleges játékossá teszi, és szerintem 2019-ben a legjobb Alexist láthatjuk majd."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások