A Chelsea következik az FA-kupában
A Manchester United az FA-kupa 5. fordulójában a Chelsea otthonába látogat majd.
A tavalyi FA-kupa finálé szereplői valamikor február 15-e péntek és 18-a hétfő között mérkőznek majd meg a Stamford Bridge-n. A pontos dátumot, valamint a mérkőzés kezdetének időpontját később határozzák majd meg, amint a televíziós társaságok döntenek róla, mely mérkőzéseket tűzik műsorra.
A találkozót közre fogja a csapat két nagy, hazai mérkőzése, előbb ugyanis a Bajnokok Ligájában a Paris Saint-Germaint, majd a bajnokságban a Liverpoolt látják vendégül.
A United sorozatban ötödszörre jutott be az FA-kupa ötödik fordulójába azt követően, hogy az Arsenalt 3-1-re győzték le az Emirates Stadiumban péntek este a korábbi Ágyús Alexis Sanchez, valamint Jesse Lingard és a csereként beálló Anthony Martial találataival.
A negyedik fordulóban aratott lenyűgöző győzelmet a Championshipben szereplő Reading elleni 2-0-s siker előzte meg, amikor hazai környezetben a csapat Juan Mata és Romelu Lukaku góljaival az első félidőben eldöntötte a továbbjutás sorsát.

A Királyiak elleni mérkőzést megelőzően a csapat ideiglenes menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer kifejezte vágyát, miszerint szeretné megnyerni a kupát a csapattal. A Vörös Ördögök eddig jó úton járnak, hogy kijavítsák a tavaly elszenvedett csorbát, melyet a Chelsea elleni, szoros vesztes finálé okozott.
A United tavaly az ötödik fordulóban a szintén Premier League-ben szereplő Huddersfield Town-t verte el 2-0 arányban. Mata azon a mérkőzésen szerzett gólját kissé ellentmondásosan érvénytelenítették a VAR segítségével, Lukaku duplája azonban negyeddöntőbe juttatta a Vörösöket.
A sorozat ezen szakaszában döntetlen esetén már nem következik újrajátszás, az FA ugyanis ezt a szabályt a tervezettnél egy évvel hamarabb vezette be a sorozatba. A következő szezontól pedig a téli szünet bevezetésének következményeként az ötödik fordulót egy hétközi időszakban fogják lebonyolítani.
AZ FA-KUPA ÖTÖDIK FORDULÓJÁNAK SORSOLÁSA:
Bristol City v Shrewsbury Town vagy Wolverhampton Wanderers
AFC Wimbledon v Millwall
Doncaster Rovers v Crystal Palace
Middlesbrough vagy Newport County v Manchester City
Chelsea v Manchester United
Swansea v Barnet vagy Brentford
Portsmouth vagy Queens Park Rangers v Watford
Brighton & Hove Albion vagy West Bromwich Albion v Derby County
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |