Beharangozó: Fulham - Manchester United

A Premier League hétvégi fordulója a Fulham-United mérkőzéssel indul.


A hazai csapat nincs jó formában, legutóbbi öt bajnokijukból csak egyet nyertek meg, bár hazai környezetben az utóbbi három találkozójukból kettőt húztak be.

 

Eközben a Vörös Ördögök tovább robognak Solskjaer irányításával, amit ma is folytathatnak.

 

A norvég menedzser ráadásul szinte teljes kerettel készülhet, ami jól is jön, hiszen így pihentethet 1-2 játékost is a Bajnokok Ligája mérkőzés előtt.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Fulham: Zambo(boka - talán bevethető), Fosu-Mensah(kölcsönszerződés miatt), Bettinelli(láb), Mawson(térd), Schürrle(láb), Christie(láb)

 

United: Rojo(láb), Darmian(láb), Valencia(izom)

 

 

Érdekességek:

 

A United az utóbbi 11 meccsük során egyszer sem kapott ki a Fulhamtől.

 

A Fulham 17 pontot szerzett eddig, ebből 15-öt hazai pályán.

 

Ha nyer ma a United, úgy 2009 májusa óta most először fordulna elő, hogy hat, egymást követő idegenbeli bajnokit megnyer.

 

A hazaiak soha nem álltak ilyen rosszul 25 forduló után a PL-ben.

 

Victor Lindelöf 50. alkalommal lehet a United kezdőcsapatának tagja.

 

 

Egymás elleni mérleg: 

 

Örökmérleg: 83 meccs, 50 United siker, 19 döntetlen, 14 Fulham győzelem, 167-91-es gólarány a Vörös Ördögök javára.

 

Premier League-mérleg: 27 mérkőzés, 19 manchesteri győzelem, 5 döntetlen, 2 Fulham siker, 62-29-es gólarány a United javára.

 

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

 

2009-10 Fulham-United 3-0
2010-11 Fulham-United 2-2
2011-12 Fulham-United 0-5
2012-13 Fulham-United 0-1
2013-14 Fulham-United 1-3

 

 

A két csapat formája utolsó öt bajnokijuk alapján:

 

Fulham: V V V GY V

 

United: GY GY GY D GY

 

 

A két csapat legeredményesebbjei a szezonban:

 

Fulham: Mitrovic 10 gól(10 PL), Schürrle 6 gól(6 PL), Kamara 5 gól(3 PL)

 

United: Pogba 11 gól(9 PL), Rashford 10 gól(9 PL), Martial 10 gól(8 PL), Lukaku 9 gól(8 PL)

 

 

Premier League, 26. forduló
Fulham(19.) - Manchester United(5.)
Craven Cottage, 2019.02.09. 13:30

 

Játékvezető: Paul Tierney

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Fulham: Rico - Christie, Odoi, Marchand, Bryan - Chambers, Seri - Cairney, Babel, Vietto - Mitrovic

 

United: De Gea - Dalot, Bailly, Jones, Shaw - Fred, Matic, Pogba - Lingard, Lukaku, Martial

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-3


A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler1 TV-n ÉLŐben nézhetitek!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Fulham - Manchester United

Premier League 26. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!