Solskjaer: Remek második félidőnk volt

Ole Gunnar Solskjaer eddigi tizenegy mérkőzéséből tizedik győzelmét aratta szombaton, amikor csapata 3-0-ra nyert a Fulham otthonában.


A norvég érthetően örült a United teljesítményének, különösen a második félidei produkciót méltatta. Név szerint is megemlített néhány játékost, kiemelve teljesítményüket, köztük a gólszerző Paul Pogbát és Anthony Martialt, vagy épp a középpályán Ander Herrerát és a védelembe visszatérő Chris Smallingot.

 

FANTASZTIKUS MÁSODIK FÉLIDŐ VOLT
"Az első 10 percben borzalmasak voltunk, nem azt játszottuk, amit kellett volna. Persze a körülmények is nehézkesek voltak, a szél erősen fújt, de azzal még nehezebbé tettük a dolgunkat, hogy a kezükre játszottunk a hibáinkkal és ellentámadásokat engedtünk nekik. 2-0 után úgy éreztem, kézben a mérkőzés és azt gondolom, a második félidőben nagyon-nagyon jól fociztunk a múlt heti, Leicester elleni meccshez képest. Ander és Nemanja uralták a középpályát, így hagytuk Pault, hogy szabadon játszhasson; nagyszerűen teljesítettünk a második félidőben."

 

POGBA NAGYON ÉLVEZTE A FOCIT
"Jól szerepel, élvezi a játékot, remekül játszik. Hatalmas energiája van, úgyhogy fel kellett tennem egy kérdést magamnak - keddi, nagyon fontos mérkőzés előtt betegyem a csapatba vagy nem. De úgy vélem, az intenzitáson látszik, amikor Pogba játszik és mindenki tudta, hogy komolyan kell vennünk ezt a találkozót is."

 

 

NAGYSZERŰ LÁTVÁNY MARTIAL MEGMOZDULÁSA
"Nem gondolom, hogy összehasonlítható Ronaldo 2007-es találatával, de Anthonyt csodás látni, amikor így megiramodik. Fantasztikus az egyensúlya, nagyon erős, lerázza a védőket és nagyon gyors. Kiváló befejező és szerintem az a gól hozta a győzelmet nekünk, mert utána kézben tartottuk a találkozót."

 

SMALLING FANTASZTIKUS VOLT
"Smalling és Jones jól dolgozott. Emlékeznünk kell arra, hogy Chris nem játszott az utóbbi két hónapban és igazán kiváló teljesítmény volt ez tőle. Keményen dolgozott, hogy visszatérjen, fel-alá rohangált az oldalvonal mentén a fizikoterapeuta utasítására. Soha nem kételkedtem abban, hogy ma játszani fog, mert ezt a mérkőzést szántam neki."

 

 

ÖNMAGUNKRA KELL FIGYELNÜNK
"Nem aggódom senki miatt, egyetlen más csapat miatt sem. Ahhoz, hogy folytassuk a megkezdett utat, és ezt a mezt viseljék továbbra is - azzal a minőséggel, ami bennük rejlik - az kell, hogy a játékosok biztosak legyenek abban, hogy meg tudunk nyerni egy találkozót."

 

A SZURKOLÓK DICSÉRETE
"A szurkolók, mint mindig, most is fantasztikusak voltak. Tudtuk, hogy itt a kapu mögött lesznek a mieink és sajnáltam, hogy nem tudtunk úgy játszani az első félidőben, mint a másodikban."

 

FIATAL CSAPAT, IZGALMAS JÖVŐ
"Mindig előre tekintek. Azóta követtem a Unitedet, hogy leigazolt engem, figyelem a keretet, a játékosokat, ki tud most teljesíteni, kik tudnak majd egy év múlva feljönni, vagy két év múlva. Olyan játékosaink vannak, akik öt, hat, hét, nyolc vagy épp kilenc évig is tudnak játszani, mivel ez egy nagyon fiatal, izgalmas keret, szóval meglátjuk, hol lehet a vége."

 

BEÉRVE AZ ELSŐ NÉGYBE
"Jelenleg csak arra koncentrálok, hogy felfelé lépjünk a tabellán. Most a negyedikek vagyunk, remélhetőleg itt tudunk maradni hosszan. Egyre feljebb akartunk lépdelni, de most a negyedik helyen vagyunk. A következő bajnoki a Liverpool ellen lesz, amire fantasztikus előrenézni, de persze addig is lesz néhány nagyszerű mérkőzésünk [a PSG ellen a Bajnokok Ligájában és a Chelsea ellen az FA-kupában]."
 

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!