Chelsea FC 0-2 Manchester United

A Manchester United megérdemelten nyert a Chelsea otthonában és jutott tovább a kupában.


A mérkőzés előtt a hat napja elhunyt Gordon Banks-re emlékeztek a pályán és a lelátón is.

 

Az első helyzet manchesteri oldalon érkezett, Lukaku bal szélen (!!!) elfutott, majd beadása Rashford felé irányult, Luiz azonban menteni tudott.

 

Egyértelműen jobban kezdte a találkozót a United, a Vörös Ördögök kezdeményeztek. A 9. percben Matic felívelését Smalling fejelhette kapura, de Kepa biztosan fogta a próbálkozást.

 

A 10. perc könnyen sorsdöntő lehetett volna, a semmiből szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, igen kiváló helyről végezhette el a pontrúgást Luiz, a levegőben szitáló labdát csak ütni merte Romero, aki nagyot védett, amikor a kipattanót Pedro azonnal kapura lőtte.

 

Ez a helyzet felébresztette a Chelsea-t, Hazard is próbálkozott, de nem találta el a kaput.

 

Az első 15 perc végén Herrera tüzelt 24 méterről, ám a Chelsea hálóőre vetődve védett.

 

A 17. percben Azpilicueta beadását Higuain bólintotta a bal kapufa mellé. Közben sajnos Matic besárgult, igen korán a meccsen, ami nem volt valami ígéretes a csapatra nézve.

 

Két perccel később Rashford szabadrúgását fogta Kepa. Szűk 20 perc alatt 9 lövés volt (5-4), melyek közül öt (2-3) el is találta a kaput.

 

A 25. percben fél méterre volt a góltól a United; Azpilicueta adta haza a labdát, Kepa kicsit könnyelmű volt, így a játékszer továbbgurult a gólvonal felé, ám a kapus csúszva csak ki tudta vágni azt a mezőnybe, mielőtt Rashford odaért volna.

 

Hat perccel később már az a fél méter sem hiányzott. Matic passzolt Matához, aki Lukakuval játszott össze a félpályánál, majd Pogbához passzolt, a francia - aki eddig igen inaktív volt - a bal szélről befelé fordult, beívelt tökéletesen Herrera fejére, aki közelről a hálóba fejelt, 1-0 a Unitednek. A baszk játékos végigloholt a pályán, megérdemelten szerzett gólt.

 

 

A gól után sokkal visszább állt a vendég gárda, miközben a hazaiak feljebb tudtak lépni, ám komoly helyzet nem született részükről.

 

Nem úgy a United részéről. Történt mindez a 45. percben: Pogba a középpályán szerzett labdát, majd kiugratta Rashfordot. Az angol elrobogott a jobb szélen, felnézett és látta, hogy Pogba nagy sprintet levágva a tizenhatoson belülre tört, középre ívelt, megtalálta a franciát a passzával, aki 8 méterről védhetetlenül fejelt a Chelsea kapujába.

 

Többet birtokolta a labdát, többet passzolt a Chelsea, mégis a manchesteriek vezettek a szünetben 2-0-ra úgy, hogy hat lövésükből 5 kaput is talált, míg az ellenfélnél ez az arány 5-2 volt.

 

A második félidő elején bekezdett a Chelsea, ám óvatosnak kellett lennie a londoniaknak, mert könnyen lekontrázhatta őket a United. Így is volt a 49. percben, amikor Matic a tizenhatos előteréből indította Rashfordot, aki három védővel a nyakán végigloholt az ellenfél térfelén, majd beadott, de labdája nem jutott el Lukakuig.

 

Sorra rúghatta a szögleteket a Chelsea, amiket a vendégek jól levédekeztek. Az 56. percben Kanté ugratta ki társát, de Romero és Shaw is önfeláldozóan próbált menteni, a két manchesteri összecsúszott, de sikerült elhárítani a veszélyt. Egy kis ápolás után folytatódott is a mérkőzés.

 

A 64. percben Hazard tört be a tizenhatosra, 12 méterről lőtt, de Lindelöf blokkolt és szöglet lett a helyzetből.

 

 

Húsz perc volt hátra a találkozóból, amikor Herrera szabálytalansága okán jó helyről végezhetett egy szabadrúgást Willian, aki azonban 24 méterről csúnyán kapu fölé bombázott, maradt a 2-0-s manchesteri vezetés.

 

Sarri megpróbált frissíteni csapatán, ám a cserék sem hoztak áttörést a hazaiaknál, akik helyzeteket sem nagyon tudtak kialakítani a vendégek kiváló védekezése miatt.

 

Az utolsó bő tíz percre nagyon sokat esett a találkozó színvonala, azonban nagyon remek volt hallani a vendégszurkolókat, akik folyamatosan énekeltek, miközben a hazai drukkerek már megindultak haza.

 

Végül maradt a 2-0, Ole Gunnar Solskjaer csapata megérdemelten nyert idegenben és jutott be a kupa negyeddöntőjébe!

 

 

FA-kupa, 5. forduló
Chelsea FC 0-2 Manchester United
Stamford Bridge

 

Vezette: Kevin Friend

 

 

Chelsea: Kepa - Azpilicueta(Zappacosta 82.), Rüdiger, Luiz, Alonso - Kante, Jorginho, Kovacic(Barkley 71.) - Pedro(Willian 58.), Higuain, Hazard
Nem használt cserék: Caballero, Christensen, Hudson-Odoi, Giroud

 

United: Romero - Young, Smalling, Lindelöf, Shaw - Herrera, Matic, Pogba - Mata(Pereira 76.) - Rashford(McTominay 93.), Lukaku(Sanchez 73.)
Nem használt cserék: De Gea, Bailly, Dalot, Fred

 

Gólszerző: Herrera 31', Pogba 45'

 

Sárga lap: Rüdiger, Kante illetve Matic, Young
 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!