Manchester United - Chelsea: Beharangozó
Egy gólos elõnnyel várja a Manchester United a Bajnokok Ligája negyeddöntõjének visszavágóját. Amennyiben továbbjutnak a Vörös Ördögök, minden bizonnyal a Schalke 04 csapata lesz az ellenfelük.
Miután a Vörös Ördögök a Stamford Bridge-en nyertek elõzõ héten, a párharc esélyeseinek számítanak.
Azonban ez a találkozó is nagyon kemény összecsapás lesz, amit nem szabad könnyen venni, mert ha elbízzák magukat a játékosok a londoni eredmény miatt, könnyen a padlóra kerülhetnek.
A vendégeknek szinte már esélyük sincs más trófeára, csak a BL serlegre, hiszem az FA és Ligakupa már elszállt, a bajnokságban pedig 11 pont a hátrányuk Sir Alex Fergusonékkal szemben.
Mindkét csapat gyõzelemel hangolt hétvégén erre az öszecsapásra, ám míg a United fél óra után visszavett az iramból, addig a Kékeknek keményen meg kellett küzdeniük a Wigan ellenében.
Ma délelõtti edzésen résztvevõ játékosok:
Van der Sar, Kuszczak, Brown, Ferdinand, Evans, Smalling, Vidic, Evra, Fabio, Rafael, O'Shea, Anderson, Carrick, Scholes, Giggs, Gibson, Nani, Valencia, Park, Owen, Berbatov, Hernandez, Rooney
Akik hiányozhatnak:
United: Fletcher(vírus), Lindegaard(térd), Neville(visszavonult)
Chelsea: Luiz(nem játszhat a BL-ben), Alex(térd), Benayoun(achilles)
Egymás elleni mérlegek:
Örökmérleg: 159 mérkõzés, 68 United siker, 44 Chelsea gyõzelem, 47 döntetlen. 256-188-as gólarány.
Bajnokok Ligája mérleg: 2 mérkõzésen 1 United gyõzelem, 1 döntetlen. 2-1-es gólarány.
Utolsó öt mérkõzés ebben a párosításban:
2005-2006 United-Chelsea 1-0 (bajnoki)
2006-2007 United-Chelsea 1-1 (bajnoki)
2007-2008 United-Chelsea 2-0 (bajnoki)
2008-2009 United-Chelsea 3-0 (bajnoki)
2009-2010 United-Chelsea 1-2 (bajnoki)
Idei BL út:
United:
United - Rangers 0-0
Valencia - United 0-1
United - Bursaspor 1-0
Bursaspor - United 0-3
Rangers - United 0-1
United - Valencia 1-1
Marseille - United 0-0
United - Marseille 2-1
Chelsea - United 0-1
Chelsea:
Zilina - Chelsea 1-4
Chelsea - Marseille 2-0
Spartak Moscow - Chelsea 0-2
Chelsea - Spartak Moscow 4-1
Chelsea - Zilina 2-1
Marseille - Chelsea 1-0
FC Kobenhavn - Chelsea 0-2
Chelsea - FC Kobenhavn 0-0
Chelsea - United 0-1
Legjobb góllövõk:
United: Berbatov 22 gól(0 BL), Hernandez 17 gól(3 BL), Rooney 13 gól(2 BL)
Chelsea: Anelka 16 gól(7 BL), Drogba 11 gól(1 BL)
Manchester United - Chelsea
Bajnokok Ligája negyeddöntõ, visszavágó
Old Trafford, 2011.04.12. 20:45
Játékvezetõ: Olegário Benquerenca (portugál)
Lehetséges kezdõcsapatok:
United: Van der Sar - O'Shea, Ferdinand, Vidic, Evra - Valencia, Carrick, Anderson, Scholes, Giggs - Rooney
Chelsea: Cech - Bosingwa, Ivanovic, Terry, Cole - Ramires, Essien, Lampard, Malouda - Drogba, Torres
ManutdFanatics.hu tipp: 2-1
A mérkõzést a TV2-n 20:10-tõl nézhetitek, valamint a Fanatics TV menüpont alatt élõben követhetitek különbözõ streamek segítségével!
fanatics
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bajnokok Ligája
Manchester United
Chelsea
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |