Solskjaer reakciója a Liverpool elleni döntetlenre
Ole Gunnar Solskjaer lenyűgözve beszélt a Manchester United hazai közönségének biztatásáról, miután csapata értékes pontot tudott magának kiharcolni a listavezető Liverpool ellen.
A közönség fantasztikus volt
"Ma láttuk a Manchester United csapatszellemét illetve a közönség és a mi összetartásunkat. Azt kell hogy mondjam, egy idegenbeli győzelemnél mindenképpen dicsérnünk kell a minket elkísérő szurkolókat, de ma hihetetlen volt a hazai közönség. A teljes 90 perc során. A szurkolók voltak ma a csapatunk 12. játékosai."
Nekünk voltak nagyobb helyzeteink
"Számos pozitívumot fel tudtunk mutatni. Nem emlékszem arra, hogy Davidnak védést kellett volna bemutatnia, tehát távol tudtuk őket tartani a kapunktól és valószínűleg egy-két olyan pillanatunk is akadt, amikor gólt is szerezhettünk volna. Ha Chris csatár lett volna, akkor a társai már a nyakában ünnepeltek volna. De ott volt Jesse lehetősége is, mielőtt kiújult volna a sérülése, amely a mérkőzés legnagyobbja volt."
Hírek sérülésfronton
"Nagy és erős kerettel rendelkezünk. A játékosok előrébb fognak lépni és el akarják látni a feladatukat. A mérkőzés után ezt láttam a csapatszellemen az öltözőben. Tudjuk, hogy nem voltunk igazán jók, de ellenállhatatlanul és csapatként tudtunk védekezni."

Rashford a harcos
"Marcus egy hős, egy igazi manchesteri, és tudja, hogy mit jelent ez a meccs. A pályán kellett tartanunk, mert már elhasználtuk mindhárom cserelehetőségünket. Úgy tűnt, hogy az volt a tervük, hogy egyszerűen lerúgják, mert már az első perctől megkezdődött a faragása. Ha ezek a szabálytalanságok nem adódnak össze, akkor nem tudom mi. De ő a pályán maradt. A bokája úgy nézett ki, mint egy lufi, de fantasztikus hozzáállásról tett tanúbizonyságot ez a fiú. Mérges amiatt, hogy mennyi szabálytalanságot követtek el ellene."
McTominay feljebb lépett a ranglétrán
"Scotty fantasztikusan játszott. Ő már játszott korábban is ilyen mérkőzéseken, nagy összecsapásokon, a mentalitása alkalmas a nagy mérkőzéseken való helytálláshoz. Ő az akadémiánk neveltje, aki maximálisan készen állt a feladatára, amikor kihívás elé állítottam."
A védelem dicsérete
"Chris [Smalling] és Victor [Lindelöf] fantasztikus középhátvédek és nagyon jól védekeztek. Luke Shawról és arról, hogy mennyire jó volt, mindent elárult, hogy lecserélték mellőle Salah-t úgy, hogy továbbra is gólt kellett volna szerezniük. Azt kell mondjam, hogy nagyon elégedett vagyok a védekezésünkkel. A labdával viszont jobban kell teljesítenünk. Képesek vagyunk jobban játszani, de ismételten azt gondolom, hogy Paul [Pogba] remek volt. Volt gondolat minden mögött, amit tett, úgyhogy ismételten hozta azt, amit elvárhatunk tőle."
Szerdán újra akcióban
"Izom- és térdhajlító problémák miatt elveszítettük néhány játékosunkat, de van néhány jó srácunk, akikre számíthatunk az akadémiáról, úgyhogy nincs ok az aggodalomra. Szerdán este is 11 játékosunk lesz majd a pályán. Szerencsére két napunk lesz most regenerálódni. Talán Michael [Carrick] elő kell hogy keresse újra a stoplisait. Talán rám még nem annyira van szükségünk, de rendben vagyunk és leszünk is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |