Párizsban is szükség lesz a kiváló idegenbeli formára

A Manchester Unitednek két gólos hátrányt kell ledolgoznia a Paris Saint-Germain vendégeként a Parc de Princes-ben ha tovább akarnak jutni a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, azonban sorozatban aratott nyolc idegenbeli sikerükkel a Vörös Ördögök minden korábbinál pozitívabban állhatnak egy otthonuktól távol vívandó mérkőzéshez.


A megbízott menedzserként tevékenykedő Ole Gunnar Solskjaer szerint az idegenbeli győzelmek terén felállított klubrekordjuk értelmében játékosai előtt továbbra is ott az esély, hogy olyan eredményt érjenek el szerdán este, ami elég lehet a francia bajnokcsapat kiejtéséhez.

 

"Egyetlen egy mérkőzésen se írhatjuk le saját magunkat, az otthonunktól távol ugyanis fantasztikus teljesítményre vagyunk képesek" - kezdte a norvég szakember.

 

"Nem fogunk úgy búcsúzni, hogy meg se próbáltunk harcolni a továbbjutásért."

 

"Úgy fogunk pályára lépni, hogy élvezni akarjuk a mérkőzést. Tudjuk, hogy nehéz terepen kell mindezt megtennünk, a PSG pedig nagyon jól játszott az Old Traffordon, úgyhogy nagy kihívás lesz a játékosaim számára hogy megmutassák mire képesek."

 

"Inkább 4-2-re nyernénk, mintsem megpróbáljunk 2-0-s győzelmet elérni. Jobb helyzetbe kell hoznunk magunkat a félidőre, mint amiben most vagyunk. Ha sikerülne 1-0-s előnybe kerülnünk, akkor onnantól kezdve bármi megtörténhetne a második játékrészben."

 

 

A Vörös Ördögök jelenlegi idegenbeli győzelmi szériája felülmúlja még a Sir Alex Ferguson idején elért sikereket is, Solskjaer szerint pedig mindez a játékosai abba vetett önbizalmára vezethető vissza, hogy képesnek gondolták magukat egy ilyen siker elérésére.

 

"Ez hihetetlen siker és eredmény a játékosok részéről" - tette hozzá Ole.

 

"Most már abban a tudatban állnak hozzá az idegenbeli mérkőzésekhez, hogy képesek vagyunk védekezni, emellett pedig kontrákból támadásokat is vezetni. Nagyon magabiztosak voltak eddig távol az otthonuktól, úgyhogy remélhetőleg mindezt Párizsba is magunkkal tudjuk vinni, mert erre van szükségünk - top játékosokkal szemben kell majd bizonyítanunk."

 

A manchesteriek legutóbbi öt idegenbeli találkozójukon 12 alkalommal tudtak eredményesek lenni, támadópotenciáljukról pedig akkor is tanúbizonyságot kell tenniük, amikor a hét közben a párizsiak ellen szerepelnek majd.

 

 

De nem csak a támadóalakzat brillírozott ezeken az összecsapásokon, Solskjaer ugyanis dicsérő szavakkal illette csapata erős lábakon álló védekezését is, külön kiemelve Victor Lindelöf teljesítményét.

 

"A PSG ellen az utolsó 20 percben tudom, hogy a 2-0-s vezetésük tudatában boldogok voltak, de szerintem jól álltuk a sarat, Victor pedig vezérként irányította a társait. Mi is képesek vagyunk ellenük gólt szerezni, így kaotikussá téve az utolsó 15-20 percet a mérkőzésen."

 

"Ő egy nagy-nagy pluszt jelent számunkra. A teljesítményszintje nagyot nőtt és tényleg sokat fejlődött."

 

"Többnyire a baloldalon játszik; nagyon jól kezdett Phil Jones mellett játszva a baloldalon, most pedig Chris Smalling visszatérésével is remekel, szóval számos partnerrel megtalálja a közös hangot. Szerintem a többi középhátvédnek nagyon könnyű vele együtt játszani, mert nagyon megbízható."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

PSG - Manchester United

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő 2. mérkőzés ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!