Young: Ez egy hihetetlen siker

Ashley Young az egyik legnagyobb futballhoz kapcsolódó élményeként aposztrofálta a Manchester United Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében aratott Paris Saint-Germain elleni győzelmét.


A fogadóirodák szinte esélyt sem adtak a Unitednek a kezdősípszó előtt, hiszen a számos sérült mellett még Paul Pogbára se számíthattak eltiltás miatt. Ole Gunnar Solskjaer tanítványainak ráadásul olyan tettet kellett véghez vinniük, amely még korábban egyetlen csapatnak sem sikerült a Bajnokok Ligája történetében - vendégcsapatként két gólos hátrányt ledolgozni a visszavágón.

 

"Ez ott van a legnagyszerűbb élményeim között, azután, hogy mennyire leírtak minket az odavágón elért eredmény miatt" - kezdte Young a MUTV-nek.

 

"Minden a PSG-ről szólt, senki esélyt sem adott számunkra a párharc megnyerésére, de nekünk játékosoknak és a stábnak volt hitünk az öltözőben, hogy képesek leszünk majd kimenni a pályájukra, és nem csak győzni, hanem gólokat is szerezni. Tudtuk, hogy lesznek lehetőségeink erre a mérkőzésen."

 

"Amikor bejöttünk a félidőre, azt beszéltük, hogy most még több esélyünk van a győzelemre, de nem kell azonnal nekiveselkednünk ennek, lesz 45 percünk a győztesgól megszerzésére. A mérkőzés utolsó pillanatáig kellett játszanunk."

 

Drámai körülmények között teltek el az utolsó percek a Parc de Princes-ben, miután a játékvezető a videóbíró segítségével büntetőt ítélt a Vörös Ördögök számára Presnel Kimpembe tizenhatoson belüli kezezése okán.

 

Amikor Young a mérkőzés után a MUTV-nek nyilatkozott, lenyűgözve beszélt arról, hogy Marcus Rashford mennyire nyugodt, hidegfejű és összeszedett tudott maradni akkor, amikor oda kellett állnia a büntetőponthoz, annak ellenére, hogy hihetetlen mértékű nyomás nehezedett a fiatal játékos vállaira.

 

 

"Hogy őszinte legyek, az, ahogyan ez a srác odaállt a büntetőhöz, mutatja, hogy mennyire kötélből vannak az idegei" - tette hozzá.

 

"Az ünneplés mindent megmutatott. Mindenkinek, a játékosoknak és a stábnak is nagyon sokat jelentett ez ma este."

 

"Meg kell nézni, hogy honnan jutottunk el idáig és hogy mennyi játékosunk volt sérült. Ez egy hihetetlen siker, mindannyian nagyon boldogok vagyunk."

 

A Paris Saint-Germainnél az elmúlt évek rossz tapasztalatainak szellemétől körülölelve vághattak bele az idei szezon kieséses szakaszába. Emlékezetes módon 2016-ban az első felvonás 4-0-s győzelme után szaladtak bele a késbe a Camp Nou-ban és estek ki, Young pedig hiszi, a korábbi rossz emlékek hatással voltak a hazaiak játékára a mérkőzés előrehaladtával.

 

"Szerintem ez az első félidőben történt" - tette hozzá.

 

"Érezhető volt, ahogy a közönség és a játékosok is elkezdtek idegessé válni, de nekünk csak magunkra szabadott koncentrálni és hogy folytassuk, amit addig csináltunk."

 

"Volt egy, a stábunk által alaposan kidolgozott tervünk a mérkőzésre, amit minden egyes játékosunk betartott, ezzel pedig megsemmisítettük és frusztráltuk őket. Nem tudták úgy passzolni a labdát, nem találták a réseket, mert ezeket lezártuk."

 

Körülbelül 2000 vendégszurkoló volt annyira kiváltságos, hogy a helyszínről lehetett szemtanúja a történelmi fordításnak, ám az általuk keltett hangzavar alapján úgy tűnhetett, mintha tízszer többen lettek volna a Parc de Princes egyik sarkában.

 

"Hiába láttuk a szurkolóinkat az egyik sarokban, egy pillanatig se tűnt úgy, mintha csak tőlük lenne ilyen hangos a táborunk. Mindvégig mögöttünk álltak. Még mi, játékosok is tudtuk, hogy a vezetőgólunk utáni egyenlítésük se jelentette a párharc végét. Tudtuk, hogy lesznek még helyzeteink és lettek is góljaink. Nem volt könnyű, nagyon nem. De lenyűgöző este volt."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások