Ole: Most kezdődik a kemény munka

Ole Gunnar Solskjaer elárulta, megtisztelve és kivételezettnek érzi magát amiatt, hogy véglegesítették a Manchester United menedzseri posztján.


A csütörtök reggeli bejelentés szerint három éves szerződést írt alá a klubbal, a hír megjelenése óta tartott első sajtótájékoztatóján pedig Ole arról beszélt, hogy mennyire várja az előtte álló kihívásokat.

 

"Nem hiszem, hogy a büszke a megfelelő szó" - kezdte az Old Traffordon tartott sajtótájékoztatóját.

 

"Boldognak és megtiszteltnek érzem magamat, mert ez egy új kezdet."

 

"Ez valami új dolognak az eleje. Most kezdődik majd a kemény munka. Kemény, de egyben élvezetes munka, úgyhogy ebből a szempontból ez egy büszke pillanat számomra."

 

"Tudjuk, hogy amikor az emberek megkapnak egy új munkát, akkor gyakran hangoztatják, hogy ez számukra az álommunka és mindig is arról álmodoztak, hogy ennél a klubnál játszanak, vagy azt a klubot vezessék. Számomra mindez többet jelent, mint bárkinek."

 

"Ez volt mindig is a legfőbb álmom. Talán naiv álom volt, de mindig is arról álmodtam, hogy ennél a hatalmas, fantasztikus futballcsaláddal rendelkező klubnál vállalok majd ilyen felelősséget, így megtisztelve és kivételezettnek érzem magamat, hogy lehetőségem lesz a klubot előrébb vinni."

 

Ole decemberben ideiglenesen került kinevezésre a Vörös Ördögök kispadjára, akikkel az elmúlt néhány hónapban fantasztikus teljesítményt nyújtott, amelyről a 19 mérkőzésen aratott 14 győzelem az egyik legárulkodóbb adat.

 

Ebből a szempontból pedig maximálisan érthető, amikor a menedzser azt állítja, véglegesítését követően sem tervez változtatni az eddigi dolgokon.

 

 

"Továbbra is magamat fogom adni, ahogyan mindig is tettem, emellett pedig ismerem a klub elvárásait, tradícióit, történelmét" - tette hozzá.

 

"Természetesen szeretnék sikeres lenni, trófeákat nyerni, de már alig vártam, hogy megkapjam véglegesen a munkát, mert nagy kihívást jelent számomra, hogy ezzel a halomnyi, tehetséges, nagy potenciállal rendelkező játékossal együtt előrébb lépjünk."

 

"Együtt dolgoztam velük három hónapig, de mindezt csapatként tettük. A fejlődésük látható és tudjuk, hogy még rengeteg minden van bennük."

 

"További nagy fejlődésnek lehetünk majd szemtanúi. Mi minden egyes nap látjuk őket az edzéseken. Fantasztikus a hozzáállásuk, de tudjuk, hogy még nem értünk az út végére. Abban viszont biztos vagyok, hogy sikeresek leszünk."

 

Ole számára legközelebbi cél, hogy biztosítsa a csapat Bajnokok Ligája indulását a következő szezonra a bajnokság top 4-ébe való bejutással, emellett pedig vár rájuk egy két felvonásos Bajnokok Ligája párharc is a Barcelona ellen.

 

"Amikor átvettem a csapat irányítását, 11 pontra voltunk a 4. helytől. Mostanra nagyszerű helyzetbe hoztuk magunkat ahhoz, hogy ott legyünk a legjobb négy, vagy akár három csapat között is, úgyhogy a bajnokságban ez lesz a rövid távú célunk."

 

"Kulcsfontosságú számunkra a Premier League, és természetesen az jár a fejünkben, hogy miként leszünk képesek előrébb vinni a klubot."

 

"Természetesen erre megvan a lehetőségünk. Kemény lesz. Hegyet kell megmásznunk hozzá, de már korábban is meg tudtuk tenni ezt."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások