Solskjaer reakciója a Watford elleni győzelemre

Ole Gunnar Solskjaert lenyűgözte a Manchester United csapatában rejlő potenciál, de ennél is többet akar, miután a Vörös Ördögök legyőzték a Watfordot első véglegesített menedzserként megvívott találkozóján.


A játékrendszerünk megváltoztatása jelentette a különbséget

"Mindig kemény feladatot jelent a Premier League-ben játszani, ma pedig egyértelműen megmutatkozott, hogy a játékosaink a válogatottjuknál töltötték az elmúlt napokat. Az is meglátszott, hogy néhány játékosunk sérült volt, nincsen még 100 százalékos edzettségi állapotban, de túltettük magunkat ezeken, ami nagyon fontos. Nagyon lassan és enerváltan kezdtünk. Az első 15-20 percben szerintem megérdemelte volna a vezetést a Watford. Szinte úgy tűnt, hogy a vezetésük megszerzésére várunk. Ezek után sikerült egy kicsit változtatnunk a játékrendszerünkön és visszajöttünk a meccsbe. Juan [Mata] segített ebben minket. Helyzeteket dolgoztunk ki. Nagyszerű gólt szereztünk, és még lehetett volna több találatunk is, mert az első félidő utolsó 20 percében kaputól-kapuig rohantunk. A fordulás után azonban megint csalódást keltő volt a játékunk."

 

Csodálatosak voltak a játékosok

"Remekeltünk. Parádésak voltak a játékosok, csodálatosan teljesítettek. Pénteken az ittlétem óta a legjobb teljesítményt nyújtották edzésen, talán túlzottan jót is. Nagyszerű volt az intenzitás, a minőség és a figyelem. Aztán ahogy kimentünk a pályára, mintha elbizonytalanodtunk volna. De 15-20 perc után láthattuk, hogy milyen potenciál lakozik ebben a csapatban és javítani tudtunk a második félidőre."

 

Kulcsfontosságú volt a középhátvédek teljesítménye

"Shawy [Luke Shaw] szerintem egyike volt a nagy pluszainknak a mérkőzésen. A támadósorban Rashy és Anthony is, de szeretném kiemelni a két középhátvéd, [Phil] Jones, és különösen Chris [Smalling] játékát. Azt gondolom, hogy remekül védekeztek. Azt kell hogy mondjam, nélkülük ma más eredmény születhetett volna."

 

Fényes jövő áll Marcus előtt

"Magabiztos. Egyre többet és többet gyakorolja a befejezéseket. Nem csak a lövéseket, de minden területet egyre jobban és jobban igyekszik fejleszteni a támadójátékában és egy nagyon jó befejező csatárrá kezd válni. Nem kell aggódni emiatt."

 

 

A cserék hatással voltak a játékra

"Igen, természetesen. Ez az energia, ez a fiatalság, ezek az akadémiai játékosaink. Nekünk pedig szükségünk volt energiára és azt kell hogy mondjam, ők [Jesse Lingard és Andreas Pereira] egy kicsit feltüzeltek minket, mert egy óra után kimerültnek tűntünk. Ők jelentették a különbséget azután."

 

Martial megsérült?

"Nem tudom miként lesz keddre, de majd meglátjuk. Most lesz néhány napja arra, hogy keddig készen álljon. Ez a legfontosabb dolog."

 

A Watford egy jó csapat

"Ott vannak az FA-kupa elődöntőjében és nagyon jól játszanak, a kontráik pedig életveszélyesek. Valószínűleg 50-50 százalék volt a labdabirtoklás és valószínűleg a helyzetek is, de nekik néhány lövéssel biztos többjük volt, mint nekünk. Ők egy jó csapat, a Wolvesszal egyetemben, a top 6-on kívül a két legjobb. Természetesen szerettük volna uralni a találkozót, de nem tudtuk. Az enerváltságunkat a válogatott szünetre fogom, és emiatt nem tudtunk jobb teljesítménnyel előrukkolni."

 

Az Old Trafford támogatása

"Azt kell hogy mondjam, a szurkolók az 1996-os megérkezésem óta hihetetlen módon viselkednek velem. Különlegessé tették a mai napot számomra. A mai nap nem rólam kellett hogy szóljon, de ez volt a szezon utolsó periódusának első mérkőzése, és fantasztikusak voltak."

 

Versenyfutás a legjobb négybe kerülésért

"Nagyon szoros. Négy nagyon jó csapat harcol két helyért. Most már majdnem a vezető ülésben érezhetjük magukat, ez pedig fantasztikus lehetőséget nyújt számunkra."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!