Beharangozó: Manchester United - West Ham United

Bajnoki mérkőzés vár Ole Gunnar Solskjaer csapatára, mely a középmezőnyben tanyázó West Hamet fogadja ma.


A manchesteriek a Barcelona elleni BL-negyeddöntők között azzal a West Hammel játszanak, akik az utóbbi időben nem brillíroznak idegenben. Több sérültje is van a londoniaknak, köztük többek kiesése is komoly érvágást jelent Manuel Pellegrini számára.

 

A Vörös Ördögöknél is lesznek hiányzók, ráadásul ketten - Young és Shaw - eltiltás miatt nem játszhatnak, ami fejtörést jelent Solskjaernak, hogy kit tegyen a védelem széleire. Rojo már felépült, Darmian is talán játékra kész, vagy akár Jones is lehet a hátsó négyes szélén Dalot mellett.

 

Az MU nem fut valami remek formát, pedig jól indult Ole manchesteri edzősködése, de a PSG elleni siker után valami megtört és sorra jöttek a vereségek. Ezen mindenképp változtatni kell, mert a BL-t érő helyekért többen is versenyben vannak és jelenleg a United áll a legrosszabbul.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Matic(izom - talán bevethető), Darmian(láb), Bailly(fejsérülés), Young(eltiltás), Shaw(eltiltás), Valencia(láb), Herrera(láb - talán bevethető)

 

West Ham: Carroll(boka), Nasri(vádli), Reid(térd), Sanchez(térd), Yarmolenko(vádli), Wilshere

 

 

Érdekességek:

 

A Vörös Ördögök veretlenek a West Ham elleni, legutóbbi 10 hazai bajnokijukon, nyolcat nyertek két döntetlen mellett.

 

Minden sorozatot nézve a manchesteriek négy vereséget szenvedtek legutóbbi öt találkozójuk alatt.

 

A WHU legutóbbi 7 idegenbeli bajnokija során hatszor kikapott és csak egy gólt szerzett.

 

Legutóbbi 11 góljából 9-et rögzített szituációból lőtt a West Ham.

 

A United 13 bajnoki óta nem szenvedett vereséget hazai környezetben, nyolc győzelem mellett 5 döntetlen a mérleg.

 

Bár Felipe Anderson a Kalapácsosok legeredményesebb játékosa ebben a szezonban, 13 PL-meccse képtelen volt gólt szerezni.

 

Romelu Lukaku sorozatban öt hazai bajnokin is betalált a WHU kapujába.

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 140 mérkőzés, 65 United siker, 31 döntetlen, 44 WHU győzelem, 258-179-es gólarány a United javára.

 

Premier League-mérleg: 45 meccs, 27 United siker, 12 döntetlen, 6 WHU győzelem, 92-40-es gólarány a United javára.

 

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

 

2013-14 United-WHU 3-1
2014-15 United-WHU 2-1
2015-16 United-WHU 0-0
2016-17 United-WHU 1-1
2017-18 United-WHU 4-0

 

 

A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:

 

United: GY GY V GY V

 

WHU: GY V GY V V

 

 

A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:

 

United: Lukaku 15 gól(12 PL), Pogba 14 gól(11 PL), Rashford 13 gól(10 PL), Martial 12 gól(10 PL)

 

West Ham: Anderson 9 gól(8 PL), Hernandez 8 gól(7 PL), Arnautovic 8 gól(7 PL)

 

 

Premier League, 34. forduló
Manchester United(6.) - West Ham United(11.)
Old Trafford, 2019.04.13. 18:30

 

Játékvezető: Graham Scott

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Dalot, Smalling, Jones, Rojo - Fred, McTominay, Pogba - Lingard - Martial, Lukaku

 

West Ham: Fabianski - Fredericks, Diop, Balbuena, Cresswell - Rice, Noble - Arnautovic, Lanzini, Anderson - Hernandez

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler 1 TV-n ÉLŐben nézhetitek!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - West Ham United

Premier League 34. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!