Ole: Előre kell tekintenünk

Ole Gunnar Solskjaer véleménye szerint a Manchester Unitednek mihamarabb fel kell állnia az Everton elleni 0-4-ből.


A menedzser azt mondta, játékosainak már a Man City és a Chelsea elleni, hazai bajnokikra kell koncentrálniuk, valamint hozzátette, a csapatnak össze kell tartania és harcolniuk kell a klubért a csalódást keltő eredmények után annak érdekében, hogy a top 4-ben végezzenek.

 

 

REAGÁLNUNK KELL

 

"Szerdán a City jön az Old Traffordra - ennél nagyobb ösztönző nincs. Az Old Traffordon, hazai pályán, saját szurkolóink előtt. A drukkerek fantasztikusak voltak ma. Rövid távon erre a két mérkőzésre kell figyelnünk - két nagy meccsre, ha ezeket megnyerjük, még mindig lesz esélyünk. 12 pontot lehet összeszedni. Túl könnyűnek hangzik az, hogy előre kell tekinteni, de túl sok dolgot nem tudunk tenni már. Hosszú távon figyelünk majd erre, de rövid távon a City és a Chelsea áll a szemünk előtt."

 

 

AZ EVERTON FITTEBB VOLT, MINT MI

 

"Az alapvető erőnléti állapotunk messze nincs jó szinten - nagyon várom a felkészülési szezont. Fantasztikusan tettük a dolgunkat azért, hogy odaérjünk, ahol vagyunk. Mindannyian tudjuk, a labdarúgásban ahhoz, hogy meccseket nyerj, kellenek az alapok és az erőnlét, tehetséggel nem sokra mész. Korábban is mondtam ezt, azt akarom, hogy a csapatom a liga legkeményebben dolgozó csapata legyen, ilyenek voltunk Sir Alex idejében. Mindig is ilyenek voltunk. Ott volt Giggsy, Becks, Gary Neville, Denis Irwin, bárki. De nem számít a tehetséged, többet kell fuss, mint bárki más."

 

 

ELNÉZÉST A SZURKOLÓKTÓL

 

"Az elejétől kezdve minden rosszul ment. Elnézést szeretnék kérni a szurkolóktól. Ők azok, akik ma emelt fővel viselhetik a címert, mi nem."

 

 

 

EGYÜTT KELL LENNÜNK

 

"Csapatként kell összetartanunk. Nem cserélhetjük le az egész csapatot. Egyszerre csak egy lépést lehet megtenni. Mindig azt mondtam, sikeres leszek itt. Vannak olyan játékosok, akik nem lesznek tagjai a sikeres csapatnak, de vannak olyanok, akik igen. Két ponttal előztük meg az Evertont, amikor kineveztek engem itt. Nem voltak illúzióim arról, hogy megnyerhetjük a bajnokságot, vagy a dobogóért harcolhatunk. Ha ránézünk a tabellára, ugyanott vagyunk most, mint voltunk kinevezésemkor, de pontban sokkal jobban állunk, amiért jár a dicséret a játékosoknak. A labdarúgóink tudni fogják, mit jelent ennél a klubnál játszani. Mint a szurkolók - 90 percen keresztül énekeltek, sőt még utána is."

 

 

LÁTTÁL BÁRMI MEGBÁNÁST A JÁTÉKOSOKON?

 

"Nem tudom. Őket kell megkérdezned, én megkérdeztem őket. Én nem fogok válaszolni erre. Persze ha ennél a klubnál akarsz játszani, akkor többet kell jelentenie a Manchester Unitednek. Nem cserélhetjük le az egész csapatot, egy lépést tehetünk egyszerre. Egész végig azt mondtam, sikeres leszek itt. Vannak olyan játékosok, akik nem lesznek tagjai a sikeres csapatnak, de persze olyanok is, akik igen."

 

 

MEGÉRDEMELTÉK A GYŐZELMET

 

"Nem meglepő, hogy az Everton többet futott, mint mi. Ez nem csak a futásról szól. Egy meccs megnyerése fájdalmakkal jár. Ezek alap dolgok. Messze voltunk az Evertontól. Megérdemelten győztek le minket."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!