Fletcher visszatérhet a klubhoz
Új szerepkörben visszatérhet a Manchester United kötelékébe a klub egykori saját nevelésű játékosa, Darren Fletcher, aki az átalakítás előtt álló átigazolási stratégia megvalósításában kaphat feladatot.
A 35 éves skót válogatott középpályás szerződése a nyár folyamán lejár a másodosztályú Stoke City-nél és valószínűleg Mike Phelan mellett dolgozna a klub átdolgozásra váró megfigyelési hálózatának megszervezésében, illetve a tehetségek felkutatásában. A klubnál Ole Gunnar Solskjaer érkezése után olyan személyekkel kívánják betölteni a szakmai stáb pozícióit, akik a múltban játszottak a United színeiben.
Solskjaer és Phelan decemberi kinevezésével régi ismerős arcok tértek vissza az Old Traffordra, és az Ajax illetve a Barcelona példáját követve a Vörös Ördögök szeretnék egykori játékosaikat vezető szerepekhez juttatni a klub vezetésében. A klub akadémiájának vezetését már most is az 1999-es Triplázás egyik saját nevelésű legendája, Nicky Butt látja el, míg egy másik BL-győztes korábbi kiválóság, Michael Carrick a Solskjaer stábban tölt be másodedzői pozíciót. Mellettük pedig ott van az U18-as csapat menedzsere, Neil Ryan is, aki a Sir Alex Ferguson éra alatt több különböző posztot betöltő Jim Ryan fia.
A Unitednél prioritást élvez, hogy minél több kulcspozícióban olyan szakembereket tudhasson akik értik és átérzik a klub szellemiségét és értékeit. Ezért olyanokkal kívánják betöltetni ezeket a szerepköröket a klubon belüli jelöltek mellett, akik sikeresek voltak a Ferguson korszakban és játékoskarrierük végeztével sem szakadnának el a futballtól.

Fletchert sokan a nemrég menesztett skót szövetségi kapitány, Alex McLeish utódjának tartották, miután súlyos bélbetegsége során, amely miatt még Ferguson irányítása alatt 2 évet kénytelen volt kihagyni, megkezdte edzői papírjai megszerzését.
A Manchester United nem kívánta kommentálni, hogy a jövőben milyen irányt képzelnek el a a klub vezetését illetően. Ed Woodward a múltban megfigyelőkkel, játékoselemzőkkel, Matt Judge igazgatóval dolgozott együtt az átigazolások nyélbe ütésén, amelyről konzultált az aktuális menedzserrel is.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Egykori játékosok
Manchester United
Darren Fletcher
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |