Solskjaer reakciója a Chelsea elleni döntetlenre

Ole Gunnar Solskjaer a szurkolók David de Gea felé mutatott támogatását dicsérte azt követően, hogy a Manchester United 1-1-es döntetlent ért el az Old Traffordon a Chelsea elleni sorsdöntő bajnokin.


Igazságos döntetlen

"Az első félidőben azt tettük, amiben reménykedtünk. Feléjük kerekedtünk, helyzeteket dolgoztunk ki, megszereztük az első gólt és szép futballal rukkoltunk elő. A második félidőben viszont úgy tűnt, hogy nem tudtunk a játékunk tempójában is minőségében ugyanolyan szintet hozni. Az öltözőbeli hangulat nagyon jó volt a szünetben, mindenki támogatta a másikat és Davidot. Jól érezték magukat a mérkőzésen, de aztán nem találtuk meg újra azt a minőséget és sebességet. Mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést. De valószínűleg egyik csapat se érdemelt három pontot, úgyhogy a döntetlen igazságos eredménynek tűnik."

 

Támogatjuk Davidot és egymást

"David hihetetlen sokat tett már ezért a klubért és a most tapasztaltak mindent elárultak a szurkolókról, mert mi támogatjuk egymást. Nem fordulhat elő, hogy valaki azért hibáztatja, mert pontokat veszítettünk miatta, mert tényleg lenyűgöző amit eddig értünk tett. Ő is el fogja ismerni, hogy védhette volna azt a lövést, de ilyen a futball. Ismét talpra kell állnia, holnap pedig amikor felébred, akkor csak előre szabad tekintenie."

 

 

A tempó hiánya a második félidőben

"Talán sok fáradt láb és fej volt ezúttal a pályán. Meg kellett hogy nyerjük ezt a mérkőzést, de nem volt meg az a minőség a játékunkban a végén, ami az első félidőben. Volt egy lehetőségünk, amikor Marcos [Rojo] fejesét a gólvonalról tisztázták, nekik pedig [Gonzalo] Higuain révén akadt nagy helyzetük, szóval ebben is döntetlenre végzett az a két csapat, amely még mindig harcban áll a negyedik hely megszerzéséért. Nem hiszem, hogy ezért a sérüléseket hibáztathatnánk. Mi csak szerettük volna, ha tudjuk tartani a tempónkat. Reméljük, hogy Eric nem szenvedett súlyos sérülést. Rashy szenvedett a vállával, és így is egy órát tudott játszani, de többet már nem."

 

Két meccs van hátra a legjobb 4-ért folytatott harcból

"Nem hiszem, hogy feladhatjuk addig, amíg bármilyen esélyünk van, de tudjuk, hogy hatalmas hegyet kellene ehhez megmásznunk. Az utolsó két mérkőzésünkre kell most koncentrálnunk, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk. Győznünk kell, aztán majd meglátjuk, hogy a többi eredmény milyen helyzetet idéz elő számunkra. A szezon vége már eddig is hozott magával néhány furcsa eredményt, úgyhogy bármi megtörténhet. A lehető legjobb pozícióban szeretnénk befejezni a szezont, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég és hány pontot tudunk gyűjteni."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!