Csapathírek a Cardiff meccs előtt

Ole Gunnar Solskjaer friss hírekkel szolgált csapata szezonzáró, Cardiff City elleni hazai bajnoki mérkőzését megelőzően.


A menedzser megígérte, hogy Neil Warnock tanítványai ellen számítani fog néhány fiatal játékára is, akik ezen a héten együtt edzettek a felnőtt csapat keretével. Ebből kiindulva James Garner, Dylan Levitt, Arnau Puigmal, Tahith Chong, Angel Gomes és Mason Greenwood is szóba jöhet a Kék Madarak ellen.

 

Emellett arra is esély nyílik, hogy Antonio Valencia a pályáról köszönhessen el a klubtól, amennyiben megfelelő erőnléti állapotban lesz hozzá. A csapatkapitány szerződése a nyár folyamán ugyanis lejár az Old Traffordon.

 

Amikor Ole-t arról kérdezték, hogy vasárnap további játékosok is utoljára húzhatják-e esetleg magukra a csapat vörös mezét, így felelt:

"Nos, a futballban soha nem lehet tudni. Lehet, hogy az utolsó meccsed lesz, de az is előfordulhat természetesen, hogy egy karrier kezdetét jelenti."

 

"Van néhány olyan fiatal játékosunk, akik az egész szezon során a felnőtt csapat ajtaján kopogtattak, egy-ketten közülük pedig most kezdhetnek is majd."

 

 

Chong múlt héten a kispadról állhatott be a Huddersfield Town elleni bajnokin, míg Greenwood úgy tűnik, hogy felépült sérüléséből, amely megakadályozta, hogy ott lehessen az 1-1-re végződött összecsapáson.

 

Valencia a január 2-i, Newcastle United ellen 2-0-ra megnyert bajnoki óta nem állhatott a Vörös Ördögök rendelkezésére, de már napok óta részt vesz az edzéseken, hogy megfelelő erőnléti állapotba kerülhessen.

 

"Beszéltem tegnap Antonioval" - tette hozzá Solskjaer.

 

 

"Sajnos az ittlétem óta eltelt 5-6 hónapban nem tudott egészséges lenni. Nagyon szenvedett, de úgy érzi, hogy most részt tud vállalni a csapat erőfeszítéseiből, én pedig abban reménykedek, hogy ma és holnap minden rendben lesz és így lehetőséget adhatunk számára egy szép búcsúhoz, mert ő fantasztikusan szolgálta a klubot."

 

"Volt az év játékosa, ő a csapatkapitány, így szerintem csak ez lehet fair vele szemben."

 

Jesse Lingard sérülését követően visszatérhet a csapatba, míg Romelu Lukaku, Alexis Sanchez és Anthony Martial játéka kérdéses.

 

Eric Bailly a Chelsea elleni 1-1-re végződött bajnokin elszenvedett térdsérülése miatt mindenképpen kihagyja majd a 38. fordulóbeli összecsapást.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!