Sanchez bocsánatot kér a szurkolóktól

Alexis Sanchez bocsánatot kért a Manchester United szurkolóitól, hogy nem teljesített a tőle elvárható szinten ebben a szezonban "előre megjósolhatatlan sérülései" miatt.


Sanchez, aki 2017. januárjában igazolt Manchesterbe az Arsenaltól, pocsék szezont tudhat maga mögött, amely során 20 bajnoki mérkőzésen csak egyetlen egyszer tudott eredményes lenni.

 

Formája jól példázza a Vörös Ördögök egész szezonbeli teljesítményét is, amellyel végül csak a bajnokság hatodik helyén zártak, az utolsó 9 fordulóban pedig csak két győzelmet arattak.

 

Sanchez a United zárófordulóban elszenvedett 2-0-s vereségét követően Instagram oldalán posztolt bocsánatkérő üzenetet a szurkolók felé, amelyben magyarázatot ad gyenge szezonjára is.

 

"Ez egy nagyon kemény szezon volt ... a szurkolók megérdemlik a bocsánat kérést, mert ők azok, akik a történtektől függetlenül mindig támogatnak."

 

"Személy szerint nem tudtam úgy teljesíteni, ahogyan arra számítottam, az előre megjósolhatatlan sérüléseim okán."

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Fue una temporada muy complicada, pero ellos los fans, son los únicos que se merecen unas disculpas, te apoyan siempre a pesar de todo por este club. En lo personal, no jugué todo lo que esperaba, me lesioné de cosas que nunca me habían pasado. Hay cosas internas que la gente y periodistas hablan sin saber. Siempre fui profesional en todo sentido, ofrezco disculpas a los fans ???????? por no estar peleando cosas importantes, siendo que somos el Manchester United. Jugadores y Staff saquemos conclusión, si hicimos lo correcto y entregamos lo mejor de cada uno por esta camiseta... Estoy seguro que el Manchester United, volverá a ser el club, que algún día fue, con el señor Alex Ferguson. ⬇️ ???????? It was a very tough season...the fan are the ones who deserve an apology as they always support you no matter what happens. Personally, I didn’t perform as much as I was expecting because of unpredictable injuries. Press and people were speculating of things that were not even true. I was always a professional in all aspects. I apologise to the fans ???? for not be able to achieve our goals,Nevertheless we are Manchester United! Players and Staff are questioning if we were doing the right thing and if we were giving our best for this football shirt ... I'm certain that Manchester United one day will return to be the club, as it was in the old days with Mr. Alex Ferguson. ????????....

Alexis Sanchez (@alexis_officia1) által megosztott bejegyzés,

 

"Az emberek és a sajtó olyan dolgokról spekulálnak, amelyek nem igazak. Én mindig, minden szempontból profi módjára viselkedtem."

 

"Bocsánatot kérek a szurkolóktól azért, hogy nem tudtuk elérni a céljainkat. Mindazonáltal mi vagyunk a Manchester United! Megkérdőjelezik a játékosok és a stáb tagjai esetében is, hogy a megfelelő módon járunk-e el és hogy a legjobbunkat adjuk-e a csapat mezében."

 

"Én biztos vagyok benne, hogy egy napon a Manchester United újra az a klub lesz, amelyet Sir Alex Ferguson idejében is láthattunk."

 

Alexis szerződése 2022 nyaráig szól az Old Traffordon.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!