A PL következő szezonjának menetrendje

A mai napon kisorsolták a Premier League következő szezonjának menetrendjét, melyet a Manchester United egy nagy mérkőzéssel kezd.


A Vörös Ördögök augusztus 11-én kezdik meg a sorozatot, amikor is a Chelsea csapatát fogadják az Old Traffordon. Ez lesz az első alkalom a 2004/05-ös szezon óta, hogy a Kékek ellen kezdi a PL-t a csapat hazai környezetben.

 

Az első idegenbeli összecsapásra egy héttel később kerül sor, akkor a Wolverhampton Wanderers gárdájához látogat a United. A szurkolók minden bizonnyal nagyon kíváncsiak a Liverpool elleni összecsapásokra, az első ilyen október 19-én, az Old Traffordon lesz, majd január 18-án utazik az Anfieldre a csapat.

 

Az új szezon első manchesteri derbijére az Etihadban kerül sor december 7-én, míg a szomszédot március 7-én fogadjuk.

 

A 2019/20-as szezon végén a United a West Hamet fogadja az Álmok Színházában az utolsó előtti hétvégén, ami után a Leicester City elleni, idegenbeli találkozóval zárja az idényt.

 

 

A Manchester United bajnoki mérkőzéseinek menetrendje a 2019/20-as szezonban:

 

Augusztus:

11 Chelsea o
17 Wolverhampton Wanderers i
24 Crystal Palace o
31 Southampton i


Szeptember:

14 Leicester City o
21 West Ham United i
28 Arsenal o


Október:

5 Newcastle United i
19 Liverpool o
26 Norwich City i

November:
 
2 Bournemouth i
9 Brighton and Hove Albion o
23 Sheffield United i
30 Aston Villa o


December:

3 Tottenham Hotspur o
7 Manchester City i
14 Everton o
21 Watford i
26 Newcastle United o
28 Burnley i


Január:

1 Arsenal i
11 Norwich City o
18 Liverpool i
21 Burnley o


Február:

1 Wolverhampton Wanderers o
8 Chelsea i
22 Watford o
29 Everton i


Március:

7 Manchester City o
14 Tottenham Hotspur i
21 Sheffield United o


Április:

4 Brighton and Hove Albion i
11 Bournemouth o
18 Aston Villa i
25 Southampton o


Május:

2 Crystal Palace i
9 West Ham United o
17 Leicester City i

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!