Ole első benyomásai Perthről
Ole Gunnar Solskjaer a 2019/20-as szezon első hivatalos sajtótájékoztatóját tartotta Perthben, ahol a Manchester United menedzsere nagyon pozitív első nyugat-ausztráliai benyomásairól számolt be.
A Vörös Ördögök július 7-én érkeztek meg a kenguruk földjére, első mérkőzésüket pedig majd szombaton játsszák a helyi Perth Glory együttesével, de előbb fizikális felkészülésre és arra helyezik a hangsúlyt, hogy akklimatizálódjanak ideiglenes otthonukhoz.
"Azt kell hogy mondjam, eddig minden nagyon jó számunkra" - kezdte Ole.
"Mostanra már túltettük magunkat a jet-lagen. Ma délután a fiúk kapnak egy kis szabadidőt, így többet láthatnak majd abból, hogy hol is vagyunk pontosan."
"Mindenképpen lesz majd rá időnk, hogy több dolgot is felfedezzünk, de ahogy mondtam, jelen pillanatban a jet-lag leküzdése és az edzések jelentik a fő prioritást. A mai edzésmunka egy kicsit tovább tartott és nagyon jó volt."
A manchesteriek az ikonikus WACA (Nyugat-Ausztráliai Krikett Szövetség) pályáján edzenek Perthben, amely számos emlékezetes krikett mérkőzésnek adott helyet az 1970-es években Ausztrália és Anglia között, Solskjaer pedig elárulta, megtisztelőnek érzi, hogy stábjával és játékosaival együtt egy ilyen nagy múltú pályán gyakorolhatnak.

"Hogy őszinte legyek, nem vagyok egy nagy krikett fanatikus" - magyarázta a norvég menedzser, aki gyerekkorától kezdve futballozott, apja pedig kötöttfogású birkózó bajnok volt.
"De a stábom egy része, és a játékosok közül is van olyan, aki nagy krikett rajongó és nagyszerű, hogy egy ilyen fantasztikus stadionban edzhetünk."
A Perth Glory elleni hétvégi mérkőzésre a szomszédos Optus Stadiumban kerül majd sor, amely kapcsán Solskjaer elmondta, a klubnál nagyon nagy figyelmet szentelnek a pálya állapotának.
"Meg fogom vizsgálni a mérkőzést megelőzően."
"Itt van velünk a pályakarbantartó stábunk is, és a hotelszobám ablakából minden este látom a pálya fényeit. Fantasztikus stadionnak tűnik."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 35 | 67 | 26 | +41 | 76 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brentford | 35 | 52 | 46 | +6 | 51 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 35 | 49 | 42 | +7 | 50 |
| 8 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 9 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 10 | Fulham | 35 | 44 | 49 | -5 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 35 | 37 | 46 | -9 | 47 |
| 13 | Newcastle | 35 | 49 | 51 | -2 | 45 |
| 14 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 15 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 35 | 42 | 61 | -19 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 35 | 25 | 63 | -38 | 18 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló