Ole: Tudjuk, hogy Fred tehetséges és fejlődhet

Ole Gunnar Solskjaer biztos abban, hogy Fred képes lehet a Manchester United segítségére lenni, de előbb utol kell érnie társait a felkészülésben, miután a felkészülési túra eddigi részét személyes okokból kihagyta.


A brazil középpályás július első hetében társaival együtt kezdte meg a felkészülést az Aon Training Complexben, esküvője miatt azonban nem utazott el Ausztráliába a Vörös Ördögök felkészülési túrájának első állomására.

 

A 26 éves egykori Shakhtar Donetsk játékos a túra ázsiai részére kapcsolódik be a munkába, pénteken délután pedig már együtt is edzett a csapattal a Singapore National Stadiumban, ahol 2000 helyi fanatikus láthatta, amint lelkesen és energikusan vetette bele magát az edzésgyakorlatokba.

 

A szombati, Internazionale elleni International Champions Cupban rendezendő összecsapásuk előtt újságírók arra kérték Ole Gunnar Solskjaert, hogy szolgáljon friss információkkal Fred és a másik később érkező játékos, Matteo Darmian kapcsán.

 

 

"Nos, természetesen ma majd meglátjuk, hogy hol tartanak az otthoni edzésmunkát követően" - kezdte Ole a kérdésre válaszolva Szingapúrban.

 

"Fred hazájában, Brazíliában is volt, ahol megházasodott. Úgyhogy valószínűleg tele lesz energiával és biztos vagyok, hogy nagy örömmel csatlakozik így hozzánk."

 

Sajtótájékoztatója későbbi részében egy riporter arra kérte Solskjaert, hogy értékelje Fred első, kihívásokkal teli szezonját a Unitednél, a menedzser pedig optimistán nyilatkozott azt illetően, hogy a középpályástól mire számíthatunk a jövőben.

 

"Szerintem nem igazán lepődhetünk meg azon, hogy egy korábban Ukrajnában játszó játékosnak az elején nehézségei akadnak Angliában" - tette hozzá.

 

"De mi tudjuk, hogy a tehetsége megvan ahhoz, hogy a csapatunkban szerepeljen."

 

"A szezon végén szemtanúi lehettünk annak, hogy Fred mit tud hozzátenni a játékunkhoz: vegyük példaként a PSG, az Arsenal és a Man City elleni meccseket. Emellett természetesen ő egyike azoknak, akiknél abban reménykedünk, hogy előre tudnak lépni a következő szezonban. Remélhetőleg a felkészülési szezonból kihagyott 10 napja nem fogja túlzottan visszavetni."

 

 

A Unitednél mindig is nagyon éles volt a versenyhelyzet a középső középpályás pozícióban, ezen a nyáron ez pedig hatványozottan igaz, miután távozott onnan Ander Herrera, majd később aláírt a Paris Saint-Germainhez.

 

Amikor ezzel a fontos csapatrésszel kapcsolatos terveiről kérdezték, a menedzser így reagált:

"Egy olyan játékoskeret összerakásán dolgozunk, amely versenyképes. Természetesen van néhány tehetséges fiatalunk, de rengeteg olyan játékosunk is, akik képesek különböző módokon is játszani. Talán lesz egy kis változás a játékrendszerünkben."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások