Az Inter lemondott Lukaku megszerzéséről?
A legfrissebb olasz értesülések szerint a milánói csapat lemondott a csatár megszerzéséről, ugyanis nem hajlandóak kifizetni érte a United által kért kivásárlási árat.
Romelu Lukaku iránt az idei nyáron élénken érdeklődött az Inter csapata, ezt maga Antonio Conte is megerősítette, viszont a két klub között eléggé döcögősek a tárgyalások, ugyanis nem sikerült megegyezniük a játékos árában.
Néhány napja arról is beszámoltak a médiumok, hogy az Inter egy 54 millió fontos (60 millió eurós) ajánlatot tett a Vörös Ördögöknek, amelyet vissza is utasítottak - mivel legalább 75 millió fontot szeretnének kapni érte.
A Gazzetta dello Sport a mai napon adta hírül, hogy az olaszok nem hajlandóak teljesíteni a United követeléseit, ezért lemondtak a 26 éves játékos megszerzéséről.
Az olasz lap úgy tudja, hogy az Inter fő célpontja a Roma csatára, Edin Dzeko lett, valamint a Lille támadóját, Rafael Leaót is régóta figyelik.
Annyi biztos, hogy az Inter a nyár folyamán vásárolni fog magának egy első számú csatárt, ugyanis Mauro Icardi távozása szinte elkönyvelhető. Az, hogy ez a szóban forgó támadó Lukaku lesz-e, az napokon belül kiderülhet.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!