Ole véleménye az újabb sikerről

Ole Gunnar Solskjaer az MUTV-nek adott nyilatkozatában és az Ullevaal Stadiumban, a Kristiansund elleni, 1-0-ra megnyert találkozót követő sajtótájékoztatón mondta el véleményét.


A norvég szakember élvezte, hogy győzelemmel tért vissza szülőhazájába. Jóval hasznosabb felkészülés volt ez a 2019/20-as szezonra, és már csak egy mérkőzés maradt az előszezonból, amit szombaton Cardiffban játszik a csapat az AC Milan ellen.

 

 

JÓ VOLT HAZATÉRNI

 

"Természetesen élvezetes volt. Már a meccs előtt sokat lehetett olvasni a sajtóban erről, a szülővárosom ellen játszottunk, sokan jöttek el onnan az összecsapásra. Úgy éreztem, azt teszik, amit tudnak, igen jól védekeztek. Nem igazán tudtuk megbontani őket. Mindhárom kapusuk igen jól teljesített. Egy olyan mérkőzés volt ez, amire olykor számíthatunk a bajnokságban és a kupákban is. Jól védekeztek, amit szét kell bontanunk. Valamikor ez a 91. percben sikerül, valamikor az elsőben, és ha sikerül korán gólt szerezni, talán megnyílik a meccs. Egy jobb csapat ellen gyakorolták a védekezést."

 

 

MÉLTÓ GYŐZTES

 

"Nagyon jó gól született. Mindkét csapat rengeteg változtatást végrehajtott, így a játék felépítése megszűnt. Kiváló átadás volt [Pogbától], remek befutás [Matától] és persze, örülsz a sikernek, de megint elmondom, ezek a mérkőzések nem a győzelmekről szólnak. Hanem arról szól, hogy jellemet adjunk a csapatnak és alapelveket tegyünk a játékunkba. A meccsfittségen dolgozunk és szombaton néhányuk megint 60 percet kap majd."

 

 

EGY BÜSZKE ESTE SOLSKJAERÉKNAK

 

"Azt hiszem, ez így van. Noah 28 ezer ember előtt mutatkozhatott be. Nem gyakran történik meg egy norvég sráccal ilyen. Elijah mellettem ült, nagyon élvezte. Ez az, amiről szól az egész, amikor visszatérsz ide. A játékosaik a mi öltözőnkben voltak, mezeket cseréltek és fotókat készítettek. A mieink pedig teljesen kiválóak voltak. Örömmel látják, milyen bajtársiasság lengi körül a keretet, milyen jó a légkör. Ez igazán jó és reméljük, hogy ez az eredményekben is megmutatkozik, amikor elrajtol a Premier League."

 

 

 

KÍMÉLETLEN BEFEJEZÉS HIÁNYA

 

"Korábbi sajtótájékoztatón mondtam már, hogy sokkal kíméletlenebbnek kell lennünk. Úgy nyerhetünk meccseket. Hátul nagyon szilárdak voltunk. A második félidő elején volt egy nagy helyzetük, aminél jobban kellett volna dolgoznunk. Tovább dolgozunk, tovább fejlődünk, tovább javítjuk a játékosok közötti kapcsolatot és a kigondolt sémák jobbak lesznek. Nem aggódom emiatt, de javítanunk kell ezen."

 

 

KOMOLY MECCSEK A LÁTHATÁRON

 

"Nagyon gyorsan elment a felkészülési időszak, de ez az, amire várunk, a bajnokik számítanak. Fontosak ezek a találkozók, de megint elmondom, hiányzott egy kis élesség. De amikor három pontért játszol, akkor visszajön az is."

 

 

KI JÁTSZIK MAJD A CHELSEA ELLEN?

 

"Nem arról szól ez, hogy az első mérkőzésen lesz egy csapat, hanem a teljes szezonra legyen csapat. Erős keretünk van és úgy érzem, nincs túl nagy különbség, ha cseréket hajtunk végre. Meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt! Még nem raktam össze az első 11-et. Az AC Milan egy újabb teszt lesz, utolsó teszt, utána meglátjuk, hogyan döntünk. Azt hiszem, amikor Paul Pogba nem kezd, akkor tudni, hogy nem az az első 11!"

 

 

ÁTIGAZOLÁSI INFORMÁCIÓK

 

"Nem azért vagyok itt, hogy más csapatok játékosairól szóló pletykákról beszéljünk. Dolgozunk egy vagy két ügyben. Még kb. 10 nap van a rajtig, remélhetőleg bejelenthetünk egy vagy két érkezőt."
 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!