Butt: Olenél lehetőséghez jutnak majd a fiatalok

Nicky Butt, aki új pozíciójában a Manchester United felnőtt csapatának fejlesztéséért felelős, hiszi, hogy a 2019/20-as szezonban a legmagasabb szinten is lehetőséghez juthatnak majd a klub fiatal tehetségei.


Négy akadémista tette le névjegyét a Vörös Ördögök 2019-es nyári felkészülési túráján Ole Gunnar Solskjaer együttesében - James Garner, Angel Gomes, Tahith Chong és Mason Greenwood - egykori játékosként azonban Butt hiszi, hogy még több van a képzési rendszerükben és még többen kopogtathatnak majd a jövőben a felnőtt csapat ajtaján a klub utánpótlásából.

 

Solskjaer és stábja már most is erős elköteleződéssel rendelkezik a saját nevelésekkel kapcsolatban, a norvég menedzser arra pedig több alkalommal is utalást tett, hogy az Európa-liga csoportkörében mély vízbe dobná a fiatalokat a csapat vérfrissítése okán.

 

"Lenyűgöző lehetőség volt ezeknek a játékosoknak, hogy részt vehettek a felkészülési túrán, már önmagában ez óriási élmény lehetett számukra" - kezdte Butt a MUTV-nek.

 

"Csak akkor lehet igazán felmérni a klub méreteit, ha kimozdulunk otthonról. Mindenki tudja, hogy milyen nagy klubról van szó, de amíg nem veszel részt egy túrán, addig nem tudod meg igazán, hogy világszerte milyen népszerűségnek örvend. Itt egyfajta burokban vannak a játékosok és az edzők és immunisak arra, hogy a United részesei lehetnek. Ez a burok pedig olyan érzést kelt, minta egy kis munkásosztálybeli klubnál lennének."

 

"Kizárólag akkor méri fel az ember igazán a klub nagyságát, ha megtapasztalja a szurkolók sokaságát. Rengeteg embert képviselnek a játékosok a pályán, ezek az emberek pedig hallani és látni akarnak téged. Megszólítanak és hallgatnak, hogy mit gondolsz a futballról."

 

"Ilyenkor ez egy lehetőség is mindenki számára, hogy jó benyomást tegyen a menedzserre. Minden egyes edzés, mérkőzés és nap egy lehetőség arra, hogy beverekedjék magukat a felnőtt csapatba. Mindegy, hogy az EFL Trophy-ról, az Európa-ligáról, egy felkészülési szezonbeli barátságos meccsről vagy csak egy edzésről van szó."

 

 

"Ha valaki szerencsés, akkor az Old Traffordon egy Premier League mérkőzésen sikerül. Ha lehetőség van a bizonyításra, akkor élni kell vele és jó benyomást kell tenni. Senki nem fogja azonnal bebetonozni magát a kezdőcsapatba. De fejben apránként ki lehet építeni azt az állapotot, ami választ ad arra, hogy milyen karaktert képvisel az adott illető és milyen játékossá akar válni."

 

"Minden játékos esetében szóba jöhet ez, nem csak a nyáron lehetőséget kapó négyesnél. A többiekre is sor kerülhet, mert Ole, Kieran [McKenna], Michael [Carrick] és Mike [Phelan] ismerik a játékosokat. Kieran konkrétan az edzőjük volt, úgyhogy mindenkit külön-külön ismernek, ez pedig segít."

 

Chong, Garner és Greenwood az előző szezonban, Solskjaer irányítása alatt mutatkozhattak be a felnőtt csapatban és mivel a Unitedre a következő idényben is nagy kihívások várnak, így újabb debütálókra lehet majd számítani a közeli jövőben.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!