Beharangozó: Manchester United - Chelsea FC

Elkezdődik a beharangozók sora, mivel a Manchester United megkezdi 2019/20-as szezonját. Az első mérkőzés máris egy rangadó, ugyanis a Chelsea látogat az Old Traffordra.


Komoly mozgás egyik csapatnál sem történt a nyáron, a Unitednél három érkező mellett Lukaku távozásától volt zajos a sajtó az utóbbi napokban. A másik oldalon Eden Hazard távozása egyértelmű gyengülést jelenthet, de elment a védelemből David Luiz, a középpályáról a korábbi manchesteri, Danny Drinkwater, míg immár nem csak kölcsönben játszik Frank Lampard csapatában Matteo Kovacic. Pulisic előző szezonban a Dortmundnál szerepelt még kölcsönben, mostantól már Londonban számítanak rá.

 

Lampard kinevezésével egy olyan menedzsere van a Kékeknek, akinek vérében van, mit is jelent a Chelsea-nél játszani, ám ugyanez elmondható manchesteri részről is.

 

A United remek felkészülési szezonon van túl, akárcsak a Chelsea. A Vörös Ördögök mind a hat találkozójukat megnyerték a nyáron, míg a londoniak bár kikaptak a Kawasakitól, ám utána legyőzték a Barcát, a Readinget és a Salzburgot is.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Bailly(térd), Fosu-Mensah(térd), Sanchez(erőnlét)

 

Chelsea: Rüdiger(térd), van Ginkel(térd), Hudson-Odoi(boka), Loftus-Cheek(boka), James(boka), Willian(comb)

 

 

Érdekességek:

 

Az utóbbi időben nem megy túl jól a Unitednek a Chelsea ellen, a legutóbbi 13 PL-meccsükből csak kettőt nyert a manchesteri klub, ötöt a londoni és hat döntetlennel végződött.

 

Csak a Chelsea tudott több PL-mérkőzést nyerni a United ellen, mint amennyit elvesztett.

 

Az előző szezon során a manchesteriek csak hét bajnokit hoztak le kapott gól nélkül. Remélhetőleg Maguire és Wan-Bissaka leigazolása növeli ezt a számot ebben az idényben.

 

A Chelsea még soha nem vesztett mérkőzést, amikor vasárnap játszotta az első bajnokit.

 

Hazai pályán jól megy a Unitednek a nyitómeccseken. Legutóbbi 26 ilyen bajnokijából 19-et megnyertek a Vörös Ördögök, hat döntetlennel zárult és csak egyet vesztettek el.

 

Játékosként Ole sikeresebb volt, mint Lampard a United-Chelsea meccseken. Kilencszer találkoztak, melyből Solskjaer csapata nyert ötöt, Lampardé csak egyet.

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 183 találkozó, 75 United siker, 55 döntetlen, 53 Chelsea győzelem, 287-222-es gólarány a United javára.

 

Premier League-mérleg: 54 meccs, 15 United siker, 18 Chelsea győzelem, 21 döntetlen, 71-66-os gólarány a Chelsea javára.

 

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

 

2014-15 United-Chelsea 1-1
2015-16 United-Chelsea 0-0
2016-17 United-Chelsea 2-0
2017-18 United-Chelsea 2-1
2018-19 United-Chelsea 1-1

 

 

Premier League, 1. forduló
Manchester United - Chelsea FC
Old Trafford, 2019.08.11, 17:30


Játékvezető: Anthony Taylor

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw - McTominay, Pogba - James, Lingard, Rashford - Martial

 

Chelsea: Kepa - Azpilicueta, Zouma, Christensen, Emerson - Jorginho, Kante - Pedro, Mount, Pulisic - Abraham

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-0

 


A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler1 TV-n ÉLŐben nézhetitek!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



TV műsor

Manchester United - Chelsea

Premier League 1. forduló ÉLŐ

Hozzászólások