Csapathírek a Wolves meccs előtt
Ole Gunnar Solskjaer arra számít, hogy ugyanazok a játékosok lesznek bevethetők a hétfői, Wolverhampton elleni bajnokin, mint akik a Chelsea elleni siker során.
A Vörös Ördögök egy 4-0-s sikerrel kezdték a Premier League idei szezonját előző vasárnap az Old Traffordon, melyen mind a három nyári igazolás szerepelt. Harry Maguire és Aaron Wan-Bissaka végigjátszotta azt a találkozót, míg Daniel James a padról beállva megszerezte első manchesteri gólját.
Ole ma reggel az MUTV-nek nyilatkozva elmondta: "Jó hetünk volt, jó edzésekkel telt, egy versenyképes hét, úgyhogy remélhetőleg ugyanaz a csapat, ugyanazok a játékosok lesznek bevethetők, kivéve ha valami történik még. Van néhány nap még a meccsig."
Az interjú után ma sajtótájékoztatóra is sor került, ahol Alexis Sanchezről is kérdezték a menedzsert. A chilei játékos kihagyta a felkészülési szezont, mert Chile válogatottjával nyáron a Copa Americán szerepelt.
"Ő a keretünk tagja és egy nagyon-nagyon jó játékos" - mondta Ole a riportereknek. "Csak néhány hét edzés van a lábában, most tart háromnál, szóval néhány héttel a többiek mögött áll, de nagyon közel van ahhoz, hogy a keretbe kerüljön."
Eric Bailly továbbra sem bevethető és ez így is lesz majdnem karácsonyig, miután a Tottenham elleni felkészülési találkozón sérülést szenvedett és meg is műtötték őt. Eközben Tim Fosu-Mensah is térdműtétjéből lábadozik, amit még az év első felében hajtottak végre.

MI A HELYZET A WOLVES HÁZA TÁJÁN?
Ellenfelünk csütörtökön Európa-liga visszavágón 4-0-ra nyert az örmény FC Pyunik ellen hazai pályán, és 8-0-val - a legnagyobb arányú összesített eredménnyel - jutott tovább a harmadik selejtező körbe.
Nuno Espirito Santo kilenc helyen változtatott a Leicester elleni, gólnélküli döntetlen kezdőcsapatához képest; a portugál szakember kezdőcsapatában szerepelt John Ruddy, Jesus Vallejo, Maximilian Kilman, Adama Traore, Ruben Vinagre, Romain Saiss, Morgan Gibbs-White, Pedro Neto és Patrick Cutrone is.
A portugál szélső, Neto - aki bemutatkozott a Farkasoknál - szerezte az első találatot, majd az angol U21-es válogatott Gibbs-White talált a hálóba. Neki ez volt a felnőttek között az első gólja. Neto honfitársa, Vinagre is betalált, amivel már két gólt lőtt két hazai EL-meccs alatt, majd Diogo Jota állította be a végeredményt.
A mérkőzés után nem jelentettek új sérültet, így Santo a teljes csapatára számíthat hétfőn.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló