Mata blogja: Focimaraton Daviddal
Milyen furcsa egy hétvége foci nélkül...Nos, igazából volt sok, de az, hogy hétfő este lesz meccs, azt jelenti, a hétvégét másképp élvezhettük.
Minden nap edzettünk, most pedig már a csapattal Wolverhamptonban vagyunk egy hotelben, miután másfél órát utaztunk Manchesterből.
Ahogy el tudod képzelni, nagyon sok meccset tudtam nézni edzések után.
Szombaton David [De Gea] és én focimaratont tartottunk öt mérkőzéssel: Arsenal - Burnley, Man City - Tottenham, Celta Vigo - Real Madrid, Racing Santander - Malaga (meg akartam nézni a barátomat, David Lombant) és az Elche - Fuenlabrada (David akarta megnézni az Elchét, melynek kiskora óta szurkol).
Kicsit belenéztünk a Real Zaragoza - Tenerife találkozóba is, mert látni akartuk jóbarátunk, Kagawa spanyolországi bemutatkozását. Reméljük, nagyon szerencsés időt tölt majd ott!
Igazából jobb más mérkőzéseket nézni úgy, hogy már lejátszottad a tiedet és nyertél, mert akkor már élvezheted a pihenést tudva, hogy elvégezted a munkád.

Hétfői meccs azt jelenti, még várni kell. Miután az első bajnokinkat megnyertük, szeretnénk meghosszabbítani a jó rajtunkat, bár tudjuk, hogy mindig nehéz a Wolves-hoz látogatni.
Anélkül, hogy túl messzire kellene visszatekintenünk, az elmúlt szezonban egynél többször is megtapasztaltuk ezt. Nagyon keményen dolgoznak, és mindig versenyképesek a nagy csapatokkal. Remélhetőleg egy jó mérkőzés lesz és haza tudjuk vinni a három pontot.
Remélem, jó hetetek lesz!
Ölel,
Juan
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló