Solskjaer a győzelemről

Ole Gunnar Solskjaer elégedett volt azzal, ahogyan a Manchester United védekezett a Leicester City elleni találkozón, melyen ha nehezen is, de sikerült három pontot szerezni.


Marcus Rashford tizenegyese révén szerzett vezetést a gárda, ám utána védekezni kellett, mert a Leicester nyomás alá helyezte a lelkes védelmet, próbálva kiegyenlíteni az állást. David De Geának volt néhány védése, amivel biztosította a szezon második győzelmét és a második olyan találkozót, amin nem kapott gólt.

 

Az MUTV-nek, a BBC Sportnak nyilatkozva, valamint a találkozó utáni sajtótájékoztatón kérdésekre válaszolva a menedzser nagyon elégedett volt csapata teljesítményének bizonyos részeivel, Harry Maguire és Aaron Wan-Bissaka hozzájárulásával, valamint a mérkőzés legjobbjának választott Scott McTominay produkciójával.

 


KELLETT EGY GYŐZELEM

 

"Sok oka volt annak, amiért kellett ma egy győzelem nekünk. A srácok számára, hogy lássák, jó úton járunk azzal, amit csinálunk. Úgy vélem, az első 20-25 perc kiváló volt. Azután - mivel egy jó csapat ellen játszottunk - nehézzé tették számunkra a mérkőzést, ráadásul néhány rossz döntéssel magunknak is megnehezítettük azt."

 

"Kicsit hanyagul járattuk a labdát, védekeznünk kellett és a Chelsea elleni mérkőzés első félidejének bizonyos részeit leszámítva most volt az első alkalom, hogy mélyen kellett védekeznünk egy olyan csapat ellen, mely nyomást gyakorol ránk, bár igazán komoly nyomást soha nem éreztem. A második félidőben nem sok lehetőségük volt, még úgy sem, hogy inkább náluk volt a labda."

 

 

MÁGIKUS McTOMINAY

 

"Elképesztő volt. Pár alkalommal elvesztette a labdát, de ez várható volt, mert még tanulja a szerepkörét. Belement a szerelésekbe és egy vezér. Végig kiválóan teljesített."

 

 

EGY ŐSZINTE ÉRTÉKELÉS

 

"Győzelmet érdemeltünk olyan mérkőzéseken, amiken nem kaptuk meg azt, ami járt volna. Talán ma a Leicester egy pontot érdemelt volna, ha őszinték akarunk lenni. De a játékosaink remekül védekeztek, a szurkolók pedig toltak rajtuk egyet a siker felé."

 

 

A SZURKOLÓINK SZERETIK AZ ENERGIÁT ÉS AZ ERŐFESZÍTÉST

 

"Úgy vélem, a srácok egy csapatként játszottak, ezt kell tennünk mindig. Energiát mutattak magukból. A szurkolóink szeretik az olyan csapatot, melyben ott az energia és az erőfeszítés. 20-25 percen át ezt lehetett látni, így akarunk játszani egyre tovább és tovább, végül elérve a 90 percet."

 

 

MARCUS MENTALITÁSA

 

"Gyakorolta a büntetőket, nyugodt volt. A tizenhatoson belül olyan játékosaink vannak, akik nagyon gyorsak és azzal, hogy már van VAR, az ilyen eseteknél nincs esély, hogy ne kapjuk meg azt, ami jár, még ha nem is kaptunk meg minden tizenegyest, ami járt volna."

 

 

"Minden csatár hagy ki tizenegyest. Maradonát is láttam hibázni, akárcsak Messit. Platini a brazilok ellen hagyott ki egyet, Zico - számomra a legnagyobb játékos - is hibázott azon a találkozón. Az a fontos, hogy legyél olyan magabiztos, hogy következő alkalommal is oda tudj állni. Mi lehet a legrosszabb, ami történhet?"

 

 

MOST NEM KELL ELSZÁLLNI

 

"Ugyanez a helyzet edzőként. Nem szállunk el, amikor olyan találkozót nyerünk meg, amit nem érdemeltünk volna meg és nem zuhanunk a mélybe, amikor nem nyerünk meg egy olyan meccset, amit meg kellett volna. A teljesítményünk sokkal jobb volt annál, ma pedig el kell fogadnunk a három pontot, mosolyogva kell felébrednünk majd, szabadnapon pihenni, majd várjuk a következő hetet."

 

 

NÉHÁNY SZÓ AZ ELLENFÉLRŐL

 

"Szerintem kiválóan játszottak ma. Jól olvasták a játékot. Nagyon csodálom Jamie Vardy-t - olyan középcsatár, akit én kedvelek. Mögéd rohan és onnan zaklat. Ő is és Maguire is bizonyított ma. Volt pár versenyfutásuk, Harry nagyon jól teljesített ellene."

 

 

EGY JÓ HÉTVÉGE

 

"Három olyan találkozónk volt egymás után, melyeken nem nyertünk, pedig úgy éreztük, a teljesítményünkkel nem volt baj, az eredmények mégsem jöttek. De könnyebb számukra, hogy holnap úgy kelnek fel, hogy tudják, három ponttal gazdagodtak."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!