Kölcsönlesen: Smalling bizonyított

A Manchester United védője, Chris Smalling lett a mérkőzés legjobbja, amikor ideiglenes klubja, az AS Roma vasárnap 1-0-ra legyőzte a Lecce együttesét.


Smalling, aki a Farkasok szerdai, Atalanta ellen elszenvedett 2-0-s bajnoki veresége alkalmával mutatkozott be újdonsült csapatában, a hétvégén már győztes csapat tagja lehetett, ugyanis Edin Dzeko 56. percben szerzett találata elégnek bizonyult ahhoz, hogy haza vigyék a három pontot és ezzel feljöjjenek a Serie A ötödik helyére.

 

Szintén Olaszországban Alexis Sanchez első kezdőként történő pályára lépése alkalmával rögtön duplázni tudott az Interben, amikor Antonio Conte együttese megőrizve eddigi 100 százalékos teljesítményét 3-1-es győzelmet aratott a Sampdoria ellen. A chilei támadó előbb egy rajta megpattanó lövésből volt eredményes, majd pár perccel később már kettőre növelte milánói góljai számát. Örömébe azonban üröm is vegyült, a második félidőben színészkedés miatt kapott második sárga lapja miatt ugyanis a kiállítás sorsára jutott.

 

 

Vegyes eredménnyel zárta a hétvégét a kölcsönben védő Dean Henderson, ugyanis bár csapata, a Sheffield United nagyon sokáig jól tartotta magát a Liverpool ellen, 20 perccel a vége előtt Georginio Wijnaldum túl tudott járni az eszén, így pont nélkül maradtak.

 

Joel Pereira először őrizte meg a kapuját a kapott góltól, amikor a Hearts 0-0-s döntetlenre végzett a St. Mirren ellen, azután, hogy a hét közben a Betfred Cup elődöntőjébe is tudta segíteni őket.

 

A többi kölcsönben védő manchesteri portás közül Alex Fojticek győzni tudott a Stalybridge Celtic tagjaként a Witton Albion ellen, míg Kieran O'Hara és Jacob Carney nem lépett pályára kölcsönklubjánál. O'Hara és a Burton Albion a harmadosztályból kizárt Bury-t fogadták volna ezen a héten, míg Carney nem lépett pályára a Stocksbridge Park Steels 1-0-ra elveszített Belper Town elleni találkozóján.

 

A League One-ban Ethan Hamilton 82 percig volt a pályán, amikor a Southend United 1-0-s vereséget szenvedett az Accrington Stanley-től.

 

Cameron Borthwick-Jackson nem jutott szóhoz a Tranmer Rovers súlyos, 4-1-es Ipswich Town elleni veresége alkalmával.

 

A negyedosztályban George Tanner végigjátszotta a Morecambe 2-2-re végződött Northampton Town elleni bajnokiját.

 

Norvégiában Aidan Barlow nem volt részese a nagy arányú, 4-0-s FK Bodo/Glimt elleni zakónak a Tromso színeiben.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!