Beharangozó: AZ Alkmaar - Manchester United
A Vörös Ördögök csütörtök este az Európa-ligában szerepelnek.
Ole Gunnar Solskjaer fiatal kerettel indult el Hollandiába, ahol holnap játszik csapata azzal az AZ-tel, mely az első fordulóban 2-2-es döntetlent ért el Szerbiában.
A United nagy nehezen begyötört egy gólt az Astana együttesének, így három ponttal a csoport élén áll jelenleg. Az biztos, hogy amennyiben itt sikerülne nyerni, nagy lépést tenne a csapat a továbbjutás felé.
Akik hiányozhatnak:
AZ: Svensson(eltiltott), Gudmundsson
United: Bailly(térd), Fosu-Mensah(térd), Jones, Dalot, Gomes, Martial(comb), Shaw(comb - talán bevethető), Wan-Bissaka(mandulagyulladás)
Érdekességek:
A United 11 idegenbeli EL mérkőzése közül négyet nyert meg, ötöt veszített el, ám legutóbbi 5 vendégszereplése során nem szenvedett vereséget.
Legutóbbi 12 EL-meccse során a Vörös Ördögök nem kaptak ki (9 győzelem, 3 döntetlen).
Sergio Romero játszott az Alkmaar csapatában is, bajnok is lett a hágai alakulattal.
Az Alkmaar hét alkalommal játszott hazai pályán angol klubok ellen, két győzelem mellett csak egyszer kapott ki.
Egymás elleni mérleg:
A két csapat még soha nem találkozott egymással!
A két csapat formája legutóbbi öt mérkőzésük alapján:
AZ: GY D GY GY GY
United: GY GY V GY D
Az idei EL-ben lejátszott eddigi mérkőzéseik:
AZ: Partizan (i) 2-2
United: Astana (o) 1-0
A két csapat legeredményesebb játékosai:
AZ: Idrissi 7 gól, Boadu 7 gól, Stengs 6 gól, Koopmeiners 5 gól
United: James 3 gól, Rashford 3 gól, Martial 2 gól, Greenwood 2 gól
Európa-liga, L-csoport
AZ Alkmaar - Manchester United
Ado Den Haag Stadium
Játékvezető: Gediminas Mazeika (LTU)
Lehetséges kezdőcsapatok:
AZ: Bizot - Sugawara, Vlaar, Wuytens, Wijndal - Midtsjo, Koopmeiners - Stengs, Wit, Idrissi - Boadu
United: Romero - Dalot, Tuanzebe, Maguire, Rojo - Matic, Fred, Pereira - Mata, Gomes, Greenwood
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-2
A találkozót a FanaticsTV-n és a DigiSport 1-en ÉLŐben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |