Maguire: Öt év múlva ítéljenek meg
Harry Maguire kijelentette, hosszú távon köteleződött el a Manchester United felé és szerinte a klubnál elért sikereit "öt-hat éves" távlatban kell megítélni.
Az elmúlt 30 év legpocsékabb szezonrajtját produkálta idén a Manchester United, a Newcastle elleni 1-0-s vasárnapi vereségükkel pedig minden sorozatot figyelembe véve már 11 mérkőzés óta nyeretlenek idegenben.
Ole Gunnar Solskjaer legénysége csak négy bajnoki mérkőzést tudott megnyerni a norvég menedzser márciusi véglegesítése óta, de Maguire magabiztos, hogy ő és csapattársai sikeresek lesznek.
"Ez egy hosszú távú dolog számomra, ez a legfontosabb" - kezdte Maguire az Inside United magazinnak.
"Öt-hat év múlva ítéljenek meg - ennyi idő múltán döntsék el az emberek, hogy sikeres voltam-e a klubnál vagy sem."
"Én hiszek benne és nagyon magabiztos vagyok azt illetően, hogy öt-hat éven belül sikeres leszek és biztos vagyok benne, hogy nagyon-nagyon jó időszakot fogok eltölteni itt."
"Csapatként is fejlődnünk kell, nem csak nekem egyénileg. Úgy érzem, ha csapatként is előrébb tudunk lépni, én is sikeres tudnék lenni."

Maguire a nyár folyamán 80 millió fontért igazolt az Old Traffordra a Leicester City együttesétől - amely világrekord átigazolási összeg egy védőért - és eddig az összes bajnoki mérkőzésen pályára lépett a szezonban.
A súlyos árcédulája és az ezzel együtt járó magas elvárások ellenére az angol válogatott viszont nem aggódik.
"Ez egyáltalán nem zavar engem" - tette hozzá.
"Ez olyan dolog, amelyre nincs ráhatásom. A Leicester meg akart tartani, klubként pedig nagyon jó helyzetben vannak."
"A Manchester United meg akart szerezni, a feleknek pedig sikerült megegyezniük. Ez valószínűleg mindkét klub számára jó megállapodás volt, és attól a pillanattól, hogy ez létrejött én már csak a futballra akarok koncentrálni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |