Solskjaer: Nem élvez elsőbbséget az Európa-liga

Ole Gunnar Solskjaer kizárta annak a lehetőségét, hogy a Manchester United számára az európai kupaporondon való továbbjutás kivívása elsőbbséget élvezzen a bajnoki szerepléssel szemben.


A szerb fővárosban rájuk váró Partizan Belgrád elleni Európa-liga csoportmérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján a menedzser kihangsúlyozta, hogy még nagyon korai szakaszában járnak csak a második számú európai kupasorozatnak.

 

"Szerintem az Európa-liga fontos számunkra, és ez egy olyan sorozat, amelyet megnyertünk, amikor legutóbb szerepeltünk benne" - kezdte Ole újságírók kérdésére.

 

"De egy kupasorozat esetében nem bízhatsz túlzottan abban, hogy megnyered majd a végén."

 

"Előfordulhat balszerencse vagy sérülések. A következő szezonra a Bajnok Ligája szereplés kivívása a cél számunkra: hogy ez a bajnokság legjobb négy helyén keresztül vagy az Európa-ligából jön össze az nem számít."

 

"Még csak októberben járunk és már mindenki arról beszél, hogy nem vagyunk ott a legjobb négy között. Azt gondolom, hogy egy kissé korai ilyen feltevésekkel élni."

 

A Vörös Ördögök erős pozícióból várhatják az L-csoport folytatását, ugyanis eddigi két mérkőzésükön négy pontot szereztek - hazai pályán 1-0-ra legyőzve az Astanat, idegenben pedig 0-0-s döntetlent elérve az AZ Alkmaar ellen Hágában.

 

A hollandiai mérkőzést követően Solskjaer annak fontosságáról nyilatkozott, hogy a hazai mérkőzéseiken be kell gyűjteniük a három pontokat, idegenben pedig el kell kerülniük a vereségeket. Mindazonáltal Szerbiában arról beszélt, hogy szeretne véget vetni a minden sorozatot figyelembe véve már 11 mérkőzésesre nyúló nyeretlenségi sorozatuknak távol az Old Traffordtól.

 

 

"Ez egy olyan kérdés, amelyet már mi is feltettünk magunknak" - ismerte el a norvég szakember, amikor pocsék idegenbeli formájukról kérdezték.

 

"A megérkezésem után sorozatban kilenc idegenbeli mérkőzést nyertünk, úgyhogy ez most egy olyan probléma, amelyet a lehető leghamarabb meg kell oldanunk."

 

"Most négy idegenbeli összecsapás vár ránk egymás után, úgyhogy remélhetőleg fordulat áll majd be ebben a statisztikai mutatóban."

 

A menedzser maximálisan tisztában van a Gőzhenger becenévre hallgató hazai alakulat által jelentett veszélyekkel és felfedte, hogy amellett, hogy a Partizan Belgrád egyik játékosa kapcsán mélyreható ismeretek állnak rendelkezésére, már látta játszani is Savo Milosevic együttesét ebben a szezonban.

 

"Természetesen számos eddigi meccsüket megnéztem, emellett láttam őket akkor is, amikor korábbi csapatom, a Molde ellen szerepeltek" - tette hozzá.

 

"Az egy olyan meccs volt, amelyet nagyon nagy figyelemmel követtem."

 

"Persze ismerem Zoran Tosicot, aki játszott a Man United tartalékjainál az irányításom alatt."

 

"Ő egy fantasztikus bal lábbal megáldott remek srác, aki hatalmas munkabírású, úgyhogy jó lesz vele újra találkozni. Remélhetőleg megálljt tudunk parancsolni a bal lábának, mert az hihetetlenül nagy veszélyforrás."

 

A Partizan a csoportkör harmadik fordulója előtt több lőtt góljának köszönhetően vezeti az L-jelű kvartettet, legutóbb pedig a Romatól kölcsönkapott Umar Sadiq duplájával idegenben tudtak nyerni Kazahsztánban 2-1-re az Astana vendégeként.

 

"Láttuk a csapatot és megfelelően felkészítettük a mieinket ellenük" - mondta Solskjaer.

 

"Gyors csapatuk van, amelyben erős és nagy csatárok játszanak, és van még néhány tehetségük - ketten-hárman kiemelkednek közülük."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!