Ole két középpályását méltatta

A Manchester United menedzsere szerint az utóbbi idők jó eredményeinek egyik oka Scott McTominay és Fred egyre összeszokottabb teljesítménye.


A két középpályás az októberi hat mérkőzésből négyszer a kezdőcsapat tagja volt, többek között a Norwich és a Chelsea elleni győzelmek alkalmával is, a norvég szakembert pedig lenyűgözte, ahogy a páros kapcsolata egyre jobbá válik.

 

"McTominay kiválóan játszott  és immár Freddel nagyon jól összeszoktak" - nyilatkozta Solskjaer.

 

"Jól játszanak együtt. Tavaly is így volt ez - volt néhány találkozó, amikor együtt szerepeltek, mert voltak sérültjeink és jól teljesítettek, mint a PSG és az Arsenal ellen például."

 

"Most párként dolgoznak, de Scotty különösen kiváló volt."

 

Míg Ashely Young viseli a karszalagot, amikor pályára lép, több csapattársa is kapitányként szerepelt már a szezonban. Volt már David De Gea, Axel Tuanzebe és Nemanja Matic is 'CSK'.

 

Szerdán, a Stamford Bridge-re Harry Maguire vezette ki kapitányként a gárdát, de Solskjaer arra utalt, hogy McTominay is szóba jöhet a jövőben erre a posztra, miként egyre nagyobb hatással van a csapatra.

 

"Scotty egy vezér, egy Man United srác, végigjárta a ranglétránkat. Amilyen gólt a Norwich ellen lőtt, olyan volt, mintha csatár lenne, de egy nagyon jó középpályássá fejlődött."

 

 

A Vörös Ördögök a Bournemouth csapatához látogatnak szombaton és remélik, hogy sorozatban negyedik győzelmüket is megszerzik.

 

Ole azt mondta, az eredmények ilyen hirtelen feljavulásának számos tényezője van, beleértve olyan játékosok visszatérését, mint Anthony Martial és Jesse Lingard, kik felépültek sérülésükből.

 

"Ilyen a foci. Időnként szerencséd van, máskor nincs. A szerda esti mérkőzést nyilvánvalóan egy hihetetlen gól döntötte el, amit Marcus lőtt. Belgrádban nagyon jól védekeztünk, volt néhány utolsó pillanatos mentés is, míg a Norwich ellen egy jó meccset játszottunk."

 

"Egyre magabiztosabbak a játékosok. Segítség volt, hogy sérülésből visszatértek néhányan. A labdarúgásban nagyon közel áll a siker és a sikertelenség."

 

Amikor a szezon eddigi részéről kérdezték, Solskjaer optimista volt és elmondta, fokozatosan alakítja a csapatot a kívánt formára.

 

"Nehéz értékelni tíz bajnoki és pár kupameccs után. Kicsit szenvedtünk a sérülések miatt."

 

"Olykor nagyon jól játszottunk, a csapatszellem és az identitás fejlődött, sokkal agresszívabb a csapat."
 

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Bournemouth - Manchester United

Premier League 11. forduló, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!