Ole nagyra értékeli az Európa-ligát
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer az Európa-ligában való szereplés pozitívumaira fókuszál és szeretne egészen a gdanszki fináléig menetelni.
A második számú európai kupasorozatban való szereplés értelmében a United, az Arsenal és a Wolves többször játszik vasárnapi bajnokit, emellett pedig olyan hosszú utazást maga után vonó ellenfelek várnak rájuk, mint az Astana, de a sorozat végső győztese a 2020/21-es szezonban már a Bajnokok Ligájában szerepelhet.
Mivel a Vörös Ördögök 2017-ben, az Ajax 2-0-s stockholmi legyőzésével már elhódították az Európa-liga trófeáját, ezért már rendelkeznek hasonló tapasztlattal és tisztában vannak a sorozat érdemeivel.
Ole Gunnar Solskjaer legénysége pozitívan kezdte az L-jelű kvartett küzdelmeit és még gólt sem kapott az eddigi mérkőzéseken csoportellenfeleitől - az Astanatól, az AZ Alkmaartól és a csütörtökön Manchesterbe látogató Partizan Belgrádtól. A szerbek elleni oda-vissza győzelem két fordulóval a csoportkör vége előtt garantálná a továbbjutásukat a jövő évi kieséses szakaszba.
Amikor az eddigi európai kupaszezonjuk legnagyobb pozitívumáról kérdezték, a norvég menedzser így felelt:
"Láthattuk, amint néhány fiatal játékosunk lehetőséghez jutott és élni is tudott vele. Mason [Greenwood] győztesgólt szerzett, Brandon [Williams] pedig fantasztikus volt Belgrádban."
"Azt gondolom, hogy Jimmy [Garner] is nagyon jól vette az akadályokat azon a meccsen. Másoknak is játéklehetőséget biztosítottunk, amely egy hosszú menetelésben nagyon fontos, mert egy Premier League szezont nem lehet ugyanazzal a 12-13 játékossal végigjátszani."
"Számomra jó, hogy bizalmat tudok szavazni a fiataloknak, jó látni, amint ezek a játékosok tapasztalatokat gyűjtenek és meccseket játszanak végig, mert nekik erre van szükségük. Három mérkőzést hoztunk le kapott gól nélkül, ez pedig lenyűgöző."

Amikor arról érdeklődtek nála, hogy érez-e valamiféle lekicsinylést az Európa-ligában való szereplés iránt és inkább a Premier League pontok begyűjtése élvez nála prioritást, így folytatta:
"Nem, természetesen nem. A legutóbbi szereplésünk alkalmával Ashley [Young, aki ott ült Solskjaer mellett a sajtótájékoztatón] is tagja volt a keretnek, és a végső győzelmük okán a következő szezonban ott lehettünk a Bajnokok Ligájában."
"Bármilyen sorozatban is legyél érdekelt, azért játszol, hogy tiéd legyen a győztesnek járó trófea. Nagyon jól kezdtünk és egészen Gdanszkig akarunk menetelni."
A döntőre 2020. május 27-én, Lengyelországban kerül majd sor.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló