Solskjaer reakciója a Tottenham legyőzésére

Ole Gunnar Solskjaert lenyűgözte a Manchester United érett produkciója a szerda esti, Tottenham Hotspur elleni 2-1-es győzelem során.


Az év legjobb teljesítménye

"Parádés volt. Három vagy négy góllal is vezethettünk volna, így balszerencsésnek éreztem, hogy 1-1-es döntetlennel vonulhattunk az öltözőbe a szünetben. Össze kellett szednem újra a játékosokat és azt mondtam nekik, 'Gyerünk, ez volt az eddigi legjobb teljesítményetek'. Bizonyos részeiben a Chelsea ellen is nagyszerűek voltak és a Liverpool ellen is, de ez egy érett produkció volt. Tartottuk a labdát, átjátszottuk őket, körbejárattuk a labdát előttük és be is férkőztünk mögéjük."

 

Pazar Marcus

"Marcus hihetetlenül lenyűgöző volt - a legjobb teljesítményt láttam tőle abban az egy évben, mióta itt vagyok. Erős volt, direkt, kívülről-belülről kerülgette az ellenfelet félelem nélkül. Ez az, amit akarunk - azt szeretnénk látni, hogy a fiúk jól érzik magukat. Ezt akarják a Stretford Endről is nézni. Így nőtt ő fel: látta [Ryan] Giggsyt és [Andrei] Kanchelskist - bár talán Kanchelskishez még túl fiatal volt - de ez mindent elmond a fiúról és a benne rejlő potenciálról. Fantasztikus lesz. Ebben a szezonban több-kevésbé az összes mérkőzésen játszott. Ez a fiú egyre jobb erőnléti állapotba kerül és tapasztaltabbá válik - micsoda teljesítmény volt! Két gólt szerzett, mindkettőt magának harcolta ki és lehetett volna még kettővel több is, ha nem mutat be két remek védést az ellenfél kapusa. A szabadrúgása is nagyon jó irányba tartott, csak aztán kifelé csavarodott. Úgyhogy ez egy fantasztikus produkció volt ettől a fiútól."

 

 

Együtt éneklés a szurkolókkal

"Alázatossá tesz, ha le vagy felsétálsz a pályára és közben pedig mindenki énekel. Amikor játékos voltam, akkor azt mondtam, ez a valaha volt legjobb érzés, mert azután folyamatosan dúdolod magadban a dalokat és nincs benned félelem. Itt sem éreztem semmilyen félelmet. Otthon és jól érzem magamat és amíg csak lehet, ez így is lesz."

 

Scott eltökéltsége

"Nagyon örülök neki, hogy Scotty újra köztünk lehet. Tegnap részt vett egy edzésen és ennyi. Csak ennyire volt szüksége. Ő egy fitt srác, aki odafigyel magára. Minden mérkőzésen pályára lépett eddig, amikor egészséges volt és fel sem merült, hogy nem vetem be ezen a mérkőzésen, mert szükségünk van rá. Ő olyasvalaki, aki nem rázza le magáról a felelősséget - ott akar lenni mindig, mindenhol."

 

A következő feladat

"Szombaton ismét bevetésen leszünk. A Man City ellen. Két nap rehabilitáció és ismételten meccsben leszünk. Úgy kell kimennünk a pályára, hogy a lehető legtöbb pontot betudjuk gyűjteni. Már ez előtt a mérkőzés előtt is mondtam, hogy ez nagyszerű esély számunkra ahhoz, hogy megmutassuk mire vagyunk képesek."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!