Okok Rashford kirobbanó formája mögött

Marcus Rashford elárulta, a kiegyensúlyozottság és az önbizalom az oka parádés góltermékenységi mutatójának.


A Manchester United 10-es számú játékosa egymás után szállítja a szenzációs teljesítményeket az elmúlt hetekben, a szombati manchesteri derbin pedig ismét eredményes tudott lenni.

 

A United 2-1-es, fantasztikus győzelemmel távozhatott az Etihad Stadiumból, köszönhetően Marcus Rashford értékesített büntetőjének és Anthony Martial szépen kivitelezett ballábas lövésének az első félidőben.

 

Rashford gólja azt jelenti, hogy legutóbbi 14, klub és válogatott mérkőzésén 13 gólt szerzett, emellett pedig a gólok számában már beállította pályafutása legeredményesebb szezonját is, ugyanis a City elleni találata már a szezonbeli 13. volt számára minden sorozatot figyelembe véve.

 

A Sky Sportsnak a mérkőzés után nyilatkozva Marcus elárulta, hogy mi áll fenomenális kapu előtti formája mögött.

 

"Szerintem egy csatár esetében a kiegyensúlyozottság hatalmas szerepet játszik" - kezdte az angol válogatott oszlopos tagja a lefújást követően.

 

"Minden egyes bajnoki mérkőzésen pályára léptem a szezonban, ez pedig azt vonja maga után, hogy a kapu előtt is folyamatosan helyzetbe tudok kerülni."

 

"Ha jól érzed magadat a kapu előtt és folyamatosan jó helyzetekbe tudsz kerülni, akkor nem számít, ha kihagysz közülük néhányat, mert magabiztos lehetsz, hogy a következő alkalommal be fogod lőni."

 

 

Rashford is tagja volt a Vörös Ördögök négy tagú támadószekciójának az Etihad Stadiumban - Daniel James, Jesse Lingard és Anthony Martial társaságában - amely az első 45 percben akár több gólt is szerezhetett volna.

 

Különösen Marcus járt közel ehhez, akit csak milliméterek választottak el a góltól kapufán csattanó parádés lövését követően, ő pedig csalódott volt, hogy csak egyel tudta növelni góljai számát a manchesteri derbin.

 

"Balszerencsém volt, hogy az a lövésem kapufa lett, illetve volt még egy Fredtől kapott labdám is, amikor kapásból próbáltam betalálni. Vannak olyan apró dolgok, amelyeket ha a helyükre tudtunk volna tenni, akkor három-négy góllal is vezethettünk volna. Számunkra akkor véget ért volna a mérkőzés, úgyhogy ezen javítani szükséges."

 

"Nehezen elért győzelem volt ez számunkra, de néha ezek teszik a legjobbat egy csapat számára. Élvezni fogjuk a győzelmet és szerintem ez sokat fog segíteni számunkra az előre lépésben."

 

A hármas sípszó felharsanását követően Marcus azonnal a csapatot idegenbe is nagy létszámban elkísérő szurkolótáborhoz sietett és elmondása szerint az akkor tapasztaltak betetőzték a parádésan sikerült estéjét.

 

"Parádés volt. Nincs ennél jobb érzés és egy ilyen napon ennek nem lehet megálljt parancsolni. Ez nagyon pozitív és nagyon boldog vagyok a szurkolók és a csapat miatt is."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!