Romero: Maradni akarok amíg csak lehet

Sergio Romero elmondása szerint a lehető legtovább szeretne a Manchester United kötelékében maradni.


Az argentin kapus a Vörös Ördögöket egyik legrégebb óta szolgáló kerettag, ugyanis 2015-ben igazolt az Old Traffordra, ám jellemzően csak David de Gea tartalékjaként jut számára szerep.

 

Ennek ellenére Romero kijelentette, hogy imád a Unitedben játszani és elárulta, hogy gyerekkori álma vált valóra azáltal, hogy a manchesteriek mezét viselheti.

 

"Amikor lehetőséget kapsz arra, hogy a világ legnagyszerűbb klubjában szerepelj és a mezét viseld, akkor az olyan, mint egy beteljesült álom - az álmodozás valóra válása" - kezdte a 32 éves portás a szerdai hivatalos, AZ Alkmaar elleni Európa-liga csoportmérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

 

"Szóval ez olyan dolog, amelyet nem utasít vissza senki. Amikor jött a lehetőség, hogy a Manchester Unitedhez igazolhassak, akkor nem arról szólt a döntésem, hogy elfogadtam a kevés játéklehetőséget. Senkinek nem célja az, hogy másodhegedűs legyen és amikor [Louis] van Gaal hívott, akkor két kézzel ragadtam meg az esélyt."

 

"Itt, a klubon belül, az edzői stáb és a játékosok is egy nagy családot alkotnak és vannak céljaink: keményen harcolni minden pillanatban, amikor a pályán vagyunk, trófeákat nyerni és a szurkolóinkat boldoggá tenni."

 

"Négy fantasztikus évet tölthettem már el a klubnál. Nagyon szeretnék a lehető legtovább itt is maradni. Ha rendszeresen játszhatnék és több mérkőzésen jutnék lehetőséghez, akkor én lennék a világon a legboldogabb ember."

 

"A tény viszont az, hogy ennél ritkábban jutok szóhoz, de ettől még nagyon boldog vagyok a helyzetemmel, mert egy olyan nagyszerű klub kötelékébe tartozhatok, ahol maradni is szeretnék."

 

 

Sergio állhat majd a kapuban csütörtökön este is, ráadásul egykori csapata lesz az ellenfelük.

 

A csapat 22-es számú játékosa három mérkőzésen védett a szezonban az Európa-ligában és eddig mindegyiket kapott gól nélkül hozta le.

 

Egy újabb roló lehúzás azt jelentené, hogy a United az L-csoport élén végzett, ugyanis már csak 1 pontra van szükségük az első helyük és így a kieséses szakasz sorsolásakor kiemelt státuszuk biztosításához.

 

Romerot újságírók arról kérdezték, milyen kihívást jelent számára az, hogy nem kap állandó játéklehetőséget, de elmondása szerint tartalék kapusként az is szerepe része, hogy minden pillanatban hívásra készen áll.

 

"Ez nem könnyű" - tette hozzá.

 

"De minden nap ezért dolgozom és hogy számításba vegyenek. Készen állok erre a pillanatra. Szerintem az elmúlt négy évben nehéz helyzetben voltam, mert 10 éven keresztül szinte csak a válogatottban szerepeltem. De készen állok."

 

"Minden nap az esélyemért dolgozom. A lehető legjobb teljesítményt próbálom nyújtani, ha pedig David áll előtted, mint esetemben, akkor az nehéz helyzet, mert ő a világ legjobb kapusa."

 

"De dolgozom és boldog vagyok, hogy a világ legjobb klubjánál lehetek. Fiatalon sokszor láttam a tv-ben a Manchester Unitedet és akkor azt mondtam, 'egy napon ennél a klubnál akarok játszani'. Most pedig itt vagyok és boldog vagyok. Amikor megkapom az esélyemet, akkor a legjobb teljesítményemet próbálom nyújtani."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!