Solskjaer: Ki kell érdemelnünk a győzelmet
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer szerint játékosainak "ki kell érdemelni" a három pont megszerzését, amikor szerdán este a Burnley-t fogadják az Old Traffordon.
December végén a Turf Mooron a United 2-0-s győzelmet aratott a Bordók ellen, de a norvég menedzser szerint Sean Dyche tanítványai kemény erőpróba elé fogják őket állítani, különösen a múlt vasárnapi, meglepetésszerű 2-1-es Leicester City elleni sikerüket követően.
"Két-három héttel ezelőtt játszottunk ellenük" - emlékeztette Solskjaer az újságírókat mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.
"Nagyon keményen meg kellett dolgoznunk a pontokért."
"Jól játszottunk, remekül védekeztünk és mint minden alkalommal, amikor Sean csapatai ellen játszunk, tudjuk, hogy ki kell érdemelnünk ezúttal is a győzelmet."
A Burnley úgy látogat majd az Álmok Színházába, hogy legutóbbi három vendégjátékuk során veretlenek tudtak maradni.
A 2016 októberi, gól nélküli döntetlenre végződött mérkőzést, amelyen Ander Herrerat kiállították, egy pulzáló, 2-2-es döntetlen követte 2017 decemberében, amikor Jesse Lingard duplájával mentettek csak pontot a hazaiak.
Hasonló forgatókönyv játszódott le 12 hónappal ezelőtt is, amikor Paul Pogba és Victor Lindelöf kései góljai kellettek a döntetlen kiharcolásához, Solskjaer pedig ugyanolyan hozzáállást vár el, mint amit aznap este látott fiaitól, csak más eredménnyel.

"Az előző szezonban ellenük volt az első alkalom, hogy láttam hátrányból talpra állni a csapatot" - tette hozzá Ole.
"7-8 perccel a lefújás előtt két gólos hátrányban voltunk, majd visszakapaszkodtunk 2-2-re, szóval olyan hozzáállással fogunk ezen a mérkőzésen pályára lépni, mintha sorozatban ötször nyertek volna."
"Ők mindig kemény küzdelemre késztetnek."
Dyche együttese jelenleg 13. helyen áll a Premier League-ben, öt ponttal a kiesőzóna felett, egy rosszul sikerült ünnepi időszakot követően, amely során a Lancashire-i alakulat sorozatban négy vereséget gyűjtött be a Rókák elleni múlt heti sikerig.
Mindazonáltal Solskjaer szép szavakkal illette 48 éves kollégáját, aki a Premier League második legrégebb óta azonos csapat kispadján ülő menedzsere a Bournemouthot vezető Eddie Howe mögött.
"Azt kell mondjam, hogy fantasztikus munkát végez. Ennél többet vagy mást nehéz lenne állítani."
"Beszélhetünk az anyagi lehetőségeiről vagy a játékosairól, ahogyan arról is, hogy mennyire nyúzottak vagyunk és milyen játékosaink hiányoznak."
"Természetesen neki is vannak hiányzói, például Ashley Barnes, de majd mások ellátják az ő feladatát is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 35 | 67 | 26 | +41 | 76 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brentford | 35 | 52 | 46 | +6 | 51 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 35 | 49 | 42 | +7 | 50 |
| 8 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 9 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 10 | Fulham | 35 | 44 | 49 | -5 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 35 | 37 | 46 | -9 | 47 |
| 13 | Newcastle | 35 | 49 | 51 | -2 | 45 |
| 14 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 15 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 35 | 42 | 61 | -19 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 35 | 25 | 63 | -38 | 18 |