Csapathírek a Ligakupa elődöntő visszavágójára

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer abban reménykedik, hogy Nemanja Matic egészséges lesz a szerdai, Manchester City elleni Ligakupa elődöntő visszavágóra.


A Vörös Ördögök 3-1-es hátrányba kerültek az Old Traffordon rendezett első felvonás során, de az Etihad Stadiumban aratott decemberi bajnoki sikerüknek köszönhetően még van némi hitük azt illetően, hogy sikerülhet kivívni szereplésüket a Wembley-ben rendezendő döntőben.

 

A magabiztos, 6-0-s Tranmere Rovers elleni FA-kupa győzelmet követően a United várhatóan más felállású csapattal fog nekivágni a hétközi derbinek, mint amellyel a Prenton Parkban ért el sikert.

 

"Mindenkire szükségünk van, de természetesen arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy néhány játékosunk hihetetlenül nagy terhelésnek volt eddig kitéve" - kezdte Ole a MUTV-nek.

 

 

"Nemanjat le kellett cserélnem, majd meglátjuk holnapra hogyan lesz. Anthonyt [Martial] le tudtuk cserélni a félidőben és Harry [Maguire] is rengeteget játszott a csapatban, amely rendben van. A City is pihentette játékosait, szóval ők is frissek lesznek."

 

"Nemanjat leszámítva ugyanazzal a kerettel készülhetünk. Aaron Wan-Bissaka visszatér a keretbe, ahogyan David [De Gea] is. Ugyanarra a keretre számíthatunk, amely legutóbb elutazott. Fantasztikusan teljesítettek. Még két meccsünk van hátra [ezen a héten], úgyhogy adjunk ki magunkból mindent, hogy aztán egy kicsit megpihenhessünk."

 

"Nemanja érzett valamit, mi pedig biztosra akartunk menni azt illetően, hogy a lehető legjobb lehetőséget biztosítsuk számára ahhoz, hogy holnap játszhasson, ezért cseréltük le a Tranmere ellen. Szerintem rendben lesz, de majd meglátjuk ma hogy érzi magát az edzésen."

 

Bár a kupamérkőzéseken Sergio Romero szokott a kapuban állni és ezeket rendre kapott gól nélkül hozza le, elképzelhető, hogy De Gea kap majd bizalmat az Etihadban.

 

Természetesen Paul Pogba, Scott McTominay vagy Marcus Rashford játékára továbbra sem számíthat, Eric Bailly viszont bevethető lehet Ole Gunnar Solskjaer számára, miután a Liverpool és a Tranmere elleni mérkőzéseken a kispadra már leülhetett. Különösen akkor jöhet szóba a játéka, ha a norvég menedzser ismételten háromvédős szisztéma mellett dönt.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!