Csapathírek a téli edzőtábor előtt

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer friss információkkal szolgált néhány játékosával kapcsolatban azt megelőzően, hogy téli edzőtáboruk keretében elutaztak volna Spanyolországba.


Például Scott McTominay és Axel Tuanzebe is csatlakozni fog a Vörös Ördögök utazó keretéhez, hogy folytassák rehabilitációjukat korábbi sérülésükből.

 

December óta egyik játékos sem léphetett pályára, ám Ole elárulta, hogy mindketten ott lesznek a meleg időjárási körülmények közé tartó repülőgépen, ahol céljuk nem más, mint a február 17-i Chelsea elleni idegenbeli rangadóra való felkészülés lesz.

 

"Scotty rehabilitációja jobban halad, mint elsőre gondoltuk, úgyhogy magunkkal fogjuk vinni" - kezdte a norvég menedzser a MUTV-nek.

 

"Remélhetőleg részt tud venni az edzéseken, ahogyan Axel is, aki szintén velünk jön, úgyhogy ez két pozitívum és jó esély számukra ahhoz, hogy a társaikkal töltsék újra az időt."

 

Az utóbbi hetek két nagy hiányzója, Paul Pogba és Marcus Rashford viszont otthon marad, ahogyan Lee Grant is, aki olyan problémát szedett össze, amely után műtéti beavatkozásra lesz szüksége.

 

"Marcus és Paul még nem állnak készen arra, hogy csatlakozzanak az edzésmunkába" - tette hozzá Solskjaer.

 

"Lee Grant sajnálatos módon megsérült, meg kell operálni, úgyhogy két-három hónapra kidőlt és talán csak a szezon vége előtt térhet vissza közénk."

 

A klub részéről az is megerősítésre került, hogy a korábbi információkkal ellentétben a jelenleg Kínában tapasztalható egészségügyi helyzet miatt az új igazolás, Odion Ighalo nem utazik el Spanyolországba, ugyanis nem garantálható, hogy az onnan való hazatérésekor megfelelne a megszigorított brit határvédelmi szabályoknak, amit azokkal szemben hoztak meg, akik az elmúlt 14 napban Kínában jártak.

 

Odion Manchesterben fog maradni és egyéni, illetve erőnléti gyakorlatokat fog végezni annak érdekében, hogy csatlakozásra készen álljon, amikor a keret többi tagja újra Carringtonban fog edzésmunkát végezni. A kínai helyzet figyelembe vételével ez egy elővigyázatossági döntés a klub részéről.

 

 

"Odion Manchesterben fog maradni, mert az elmúlt 14 napon belül érkezett meg Kínából."

 

"A kínai helyzetre tekintettel nem lehetünk biztosak, hogy visszaengednék Angliába, ha újra elhagyná az országot, úgyhogy otthon marad, hogy együtt dolgozzon a személyi edzőjével, emellett pedig a családja és ő is jobban berendezkedhet Angliában. Ez egy plusz számára."

 

"Természetesen örült volna, ha eljöhet és megismerkedhet a játékostársaival, de nem akartunk rizikót vállalni a potenciális határátlépési szabályok szigorításával."

 

Ole arról is beszámolt, hogy már nagyon várja, hogy még többet dolgozhasson együtt az Ighalo melletti másik új igazolásával, Bruno Fernandessel, aki a Wolves ellen debütálhatott a csapatban.

 

"Folyamatosan kapcsolatban voltam vele. Néhány napot otthon töltött, hogy megszervezze az ügyeit."

 

"Át kell költöznie, el kell köszönnie az otthoniaktól, szóval készen áll. Nem volt száz százalékosan elégedett a bemutatkozásával és több várható tőle, szóval ez egy jó jel."

 

Solskjaer ideális lehetőségként tekint a téli szünetre ahhoz, hogy a United mentálisan és fizikálisan is felkészülhessen a februári hónap sűrű zárására.

 

A február 17-i, Stamford Bridge-n rendezendő Chelsea elleni rangadó mellett sor kerül majd a Club Brugge elleni Európa-liga párharc két felvonására, illetve egy Watford elleni hazai bajnokira is.

 

"Természetesen ahogy visszatérünk, újra beindul a nagy menet."

 

"A szünet előtti időszak vége felé rendben volt a játékunk, nem kaptunk túlzottan sok gólt. Viszont nem tudtunk elegendő mennyiségű helyzetet kidolgozni, úgy éreztem, hogy hiányzott belőlünk a lendület. Ennek talán a mentális fáradtság is az egyik oka volt."

 

"Fizikálisan a játékosok nagyon jól teljesítettek a játék minden szempontjából, de mentálisan most egy kicsit feltöltődhetnek."

 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!