Maguire Fernandest éltette

Harry Maguire dicsérettel illette Bruno Fernandest, miután a januári szerzemény gólpasszal járult hozzá első Manchester Unitedbeli fejesgóljához a hétfő esti, Chelsea elleni 2-0-s győzelem során.


Anthony Martial egy parádés fejesgóllal kezdte meg a gólgyártást a Stamford Bridge-en, mielőtt Harry Maguire hozzá hasonlóan fejjel duplázta meg a manchesteriek vezetését a második játékrészben, amikor egy szöglet után ő emelkedett a legmagasabbra, és így már második gólját szerezte azután, hogy januárban a Tranmere Rovers ellen is eredményes tudott lenni.

 

Ez a bajnoki győzelem még nagyon sokat érhet a Vörös Ördögök számára ebben a szezonban, a lefújást követően pedig a csapatkapitány is elégedetten nyilatkozott a csapat teljesítményéről és természetesen első manchesteri fejesgóljáról is.

 

"Nagyon régen volt már" - nevetett Harry ezt megelőző fejesgóljára utalva.

 

"Persze az első gólomat lábbal már megszereztem a Tranmere Rovers ellen, de ebben az évben rengeteg lehetőséget kihagytam és tudtam, hogy csak idő kérdése, mielőtt újra eredményes tudok lenni fejjel."

 

"Természetesen Bruno remek beadása is nagy segítség volt, remélhetőleg mostantól a szezon végéig még sok ilyent láthatunk tőle. Mindenki láthatja, hogy Bruno mire képes. Ahogyan a labdával bánik, a technikai képessége és a jelenléte is kimagasló. Elvárásai vannak a játékostársaival szemben, egy vezér és nagyszerű, hogy mostantól remélhetőleg nagyon sokáig az öltözőnkben tudhatjuk őt."

 

A mérkőzést eldöntő gólja mellett Maguire egy másik kulcsmomentumban is érdekelt volt a fővárosban, amikor a feszes ritmusú első félidőben összeütközött a Chelsea csatárával, Michy Batshuayival.

 

A televíziós közvetítés során olyan vélemények hangzottak el, miszerint Harry-t az összecsapás után ki kellett volna állítani, a hórihorgas középhátvéd azonban tisztázta a kérdést a Sky Sportsnak adott mérkőzés utáni nyilatkozatában.

 

 

"Abban a pillanatban éreztem, hogy eltaláltam" - ismerte el.

 

"De úgy tűnt számomra, hogy rám fog esni, így természetes reakcióm volt a lábam kinyújtása, hogy ebben visszatartsam. Természetesen az eset súlyosabbnak tűnt a tv-ben azáltal, hogy a stoplijaim felé álltak, de csak egy természetes reakció volt, nem szándékos rúgás. Semmi ehhez hasonló nem fordult meg a fejemben. Reflexből nyújtottam ki a lábamat. Tudtam, hogy eltaláltam őt, de szerintem végül jó döntés született."

 

A hétfő esti, Kékek elleni siker nagy lökést adhat a United számára a következő évi Bajnokok Ligája szereplésük kivívásához.

 

Bár az eredményt illetően Maguire nem bízza el magát, eltökélt, hogy a manchesterieknek kiegyensúlyozott teljesítményt kell nyújtaniuk a szezon hátralévő részében.

 

"A ma esti mérkőzésre készülvén tudtuk, hogy három pontra van szükségünk a hátrányunk faragásához."

 

"Jó teljesítményt nyújtottunk."

 

"Ebben a szezonban nem tudtunk kiegyensúlyozottak maradni. Legyőztük idegenben a Manchester City-t és a Chelsea-t, otthon pedig pontot raboltunk a Liverpooltól, de azokon a meccseken, ahol rajtunk volt a nyomás az eredménykényszer miatt, nem tudtunk jól teljesíteni és feltörni őket."

 

"Folytatás vasárnap a Watford ellen. Nem szállunk el magunktól, mert az egy újabb kemény mérkőzés lesz számunkra és ugyanúgy kell hozzáállnunk, mint tettük azt ma este. Ki kell mennünk a pályára és meg kell szereznünk a három pontot."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások