Mata: Tisztelnünk kell a Brugge-t
Juan Mata tiszteletét fejezte ki a Club Brugge irányába és kihangsúlyozta a koncentráltság szükségességét a Manchester United csütörtöki, belgiumi Európa-liga fellépésére.
A Vörös Ördögök a megszerezhető 18 egységből tizenhármat bezsebelve végeztek a második számú európai kupasorozat L-csoportjának élén és biztosították szereplésüket a kieséses szakaszban, amely végén kiváló lehetőségük nyílna arra, hogy trófeát szerezhessenek ebben a szezonban.
A legjobb 32 között a Brugge együttesével párosították össze a decemberi sorsoláskor a Unitedet, a párharc pedig csütörtökön veszi kezdetét a Jan Breydel Stadiumban, míg a visszavágó egy hét múlva, február 27-én lesz az Old Traffordon.
A belga klub a Bajnokok Ligája kiesésük után ejtőernyőzött át az Európa-ligába, ugyanis ott az A-csoportban a Paris Saint-Germain és a Real Madrid mögött végeztek a harmadik helyen.
Bár az előző szezon belga ezüstérmesénél csalódottak, hogy csak három pontot tudtak szerezni abban a kvartettben, az eredményeik között egy kalapemelést érő 2-2-es Real Madrid elleni döntetlen is szerepel, amelyet ráadásul a Santiago Bernabeuban értek el.
"Ők egy jó belga csapat és emlékszem rá, amikor a Bajnokok Ligájában játszottak, szóval egy európai kupasorozatokban megedződött együttesről beszélünk, akik nem fognak félni attól, hogy ellenünk kell játszaniuk" - kezdte Mata a Manutd.com-nak a belgiumi kirándulást megelőzően.
"A továbbjutás biztosításán leszünk, emellett pedig vissza fogunk emlékezni az Európa-ligában szerzett szép emlékeinkre és a stockholmi fináléra is, amelyet az Ajax ellen megnyertünk [2017-ben]. Nagyon jó dolog megnyerni ezt a sorozatot."

Mata sikerekben gazdag karriere során már két alkalommal is megnyerte az Európa-ligát, először még a Chelsea játékosaként a 2012/2013-as idényben, majd utána a Uniteddel is.
Amikor arról kérdezték, hogy mi a siker receptje a sorozat kieséses szakaszában, így felelt:
"Szerintem az a siker kulcsa, hogy nem szabad túl sokat hibázni, mert egy nagyon könnyedén bekapott gól akár a kiesésbe is kerülhet."
"Nagyon koncentrálni kell az elvégzendő feladatra, a lehető legjobb szinten kell játszani és bele kell rázódni a sorozatba. Más, mint a Premier League-ben, ott ugyanis veszíthetsz mérkőzést, mert lehetőséged lesz javítani és több pontot szerezni a későbbiekben."
"Ha az Európa-ligában rossz napod van, akár ki is eshetsz, úgyhogy minden egyes mérkőzésen 100 százalékig ott kell lenned fejben is."
Ole Gunnar Solskjaer legénysége eddig jól teljesített az Európa-liga idei szezonjában, Mata pedig magabiztos azt illetően, hogy a manchesteriek folytatni fogják a megkezdett utat a kieséses szakaszban is, kezdve a csütörtök esti első fellépésükkel.
"Szerintem volt néhány szép mérkőzésünk, amelyekre büszkén tekinthetünk vissza. Voltak olyan összecsapások, amikor a legmagasabb szinten játszottunk és ha ezt sikerül majd újra megtalálni, akkor nehéz lesz megtalálni az ellenszert az ellenfeleinknek velünk szemben. Minden egyes mérkőzésen arra fogunk törekedni, hogy ezt a szintet elérjük, ha pedig ez sikerülni fog, akkor képesek leszünk előrébb lépni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló