McTominay visszatérhet
Ole Gunnar Solskjaer elárulta, hogy a vasárnapi, Watford elleni hazai bajnokin visszatérhet sérüléséből Scott McTominay.
A középső középpályás a Newcastle United elleni, Boxing Dayen aratott győzelem során elszenvedett szalagproblémája óta nem állhatott a Vörös Ördögök rendelkezésére, de a norvég menedzser pozitív hírekkel szolgált McTominay potenciális bevethetőségéről a Lódarazsak elleni mérkőzés kapcsán.
"Szerintem ott lehet majd a keretben" - kezdte Solskjaer mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját Belgiumban, a Club Brugge elleni 1-1-re végződött Európa-liga mérkőzést követően.
"Scottnak ma pihenő napja van, úgyhogy majd meglátjuk hogyan lesz holnap."
McTominay minden sorozatot figyelembe véve a legutóbbi 13 tétmérkőzését kénytelen volt kihagyni a manchesterieknek, de visszatérése korábban történhetne így meg, mint ahogyan arra előzetesen számítani lehetett. Solskjaer kiemelte a skót válogatott játékos kulcsfontosságú védekezésbeli és támadásbeli képességeit, emellett pedig elmondta, hogy az egész csapatnak hatalmas lökést adhat abban a pillanatban, ahogy újra a pályára léphet.

"Nem vagyok meglepve [a korábbi visszatérése miatt], mert ő egy ilyen típus" - folytatta.
"Ő egy fizikális csodabogár, egy vezér. Soha nem riad meg egyetlen becsúszástól sem és mindenkit magával ránt ezzel a hozzáállással. Képes lehet együtt játszani Freddel és Nemanjaval [Matic], de akár az egyik sokat futó játékos is lehet a középpályán."
"Ha a mai mérkőzésünket vesszük figyelembe, akkor megállapíthatjuk, hogy nem tudtunk elég sokszor felérni a csatárunk vonalához. Scott korábban csatár volt, szóval hozzászokott a tizenhatos közelségéhez."
A keret többi tagjának tekintetében Solskjaer nem tudott biztosat mondani Mason Greenwood vasárnapra történő felépülése kapcsán, miután betegség miatt kihagyni kényszerült a hétközi belgiumi túrát. Amennyiben a tinédzserkorú saját nevelés ismételten hiányozni fog, az növelné annak a lehetőségét, hogy a kölcsönben a Unitedben szereplő Odion Ighalo a Chelsea és a Club Brugge elleni kispadról történő beállását követően egykori klubja ellen is pályára léphessen.
"Mindenki azt mondja amikor gólt szereznek, hogy a játékosok sokkal nagyobb elánnal játszanak korábbi csapataik ellen, de sokszor előfordul, hogy nem sikerül betalálniuk" - tette hozzá Ole.
"Odion egyre több és több játékpercet kap, de hogy kezdeni fog-e, az múlik Mason állapotán és azon is, hogy Anthony [Martial] hogy van [azt követően, hogy csütörtökön játszott]."
Paul Pogba és Marcus Rashford továbbra is harcképtelenek korábbi lábfej és hát problémáik okán, míg Ole-t nem kérdezték Tim Fosu-Mensah állapotával kapcsolatban. A holland válogatott játékos ebben a szezonban még egyetlen mérkőzésen se léphetett pályára nyári térdszalag műtétjéből történő rehabilitációját követően.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ